EDDA Művek 50. Jubileumi blabla - koncertbeszámoló

Ambivalens érzésekkel vágtunk neki az EDDA Művek 50. születésnapi koncertnek. A kétségtelen tények ellenére az EDDA Művek a legmegosztóbb brigáddá vált Slamó kiválása (1983.) után, az akkori lázadó generáció nagy bandái (Beatrice - P.Mobil - HBB - Piramis - Karthago - P.Box - Ős-Bikini - EDDA Művek - Rolls Frakció, stb.) közül.

Nyilván most nem számoljuk ide az elmúlt pár év történéseit, így Nagy Ferenc névváltoztatását - Ferencről NERencre -, illetve metamorfózisát a nemzet csótányából a királyi udvar csahos kutyájává. A 4. EDDA albumtól tapasztalható egyértelmű PVC rockosodás ellentételezéseként nézzük akkor azokat a kétségtelen tényeket, ami miatt mégis érdemessé vált a koncertlátogatás:

1. Pataky Attila az egyik legjobb torkú magyar rockénekes

2. Az EDDA Művek mindig híres volt arról, hogy kiváló zenészekből áll

3. Az EDDA Művek mindig kínosan ügyelt koncertjein a hang-, fénytechnikára és a színpadi összképre

4. Pataky mindig képes magával ragadni a fellépések során a közönséget

5. Az EDDA dalok minőségileg jók, bár stílusbéli besorolásuk (pop vs. rock) erősen aggályos

A koncert után azt tudom mondani, hogy hozták a fiúk a kötelezőt, ami az összképet illeti, de - mint minden esetben - az Ördög itt is a részletekben rejlett. Nézzük hát pontonként:

1. Pataky Attila az egyik legjobb torkú magyar rockénekes.

A tétel igaz, nem kérdés. A baj ott van, hogy a koncerten ebből (két nóta kivételével: Hűtlen - Éjjel érkezem) csak ízelítőt volt képes átadni a frontember. 73 évesen amúgy ez a teljesítmény is megsüvegelendő, félreértés ne essék!! Számos alkalommal fátyolos, erőtlen hangon énekelt, nem véletlenül állt mellette segítségként - az amúgy szintén kiváló hangi adottságokkal rendelkező fia - , Pataky Gergő. Elkélt a segítség, a koncert közel felét a “kiscsávó” hozta le. Pataky Attila őserőt sem nélkülöző, kiváló hangjára számtalan bizonyítékot találhatunk hangfelvételek formájában, ez a koncert bizton nem fog ezek közé zárkózni. 4 csillag.

2. Az EDDA Művek mindig híres volt arról, hogy kiváló zenészekből áll. Ez a tétel abszolút pipa.

Kicska László: a biztos pont, a basszusgitáros, a dobos mellett tökéletes pontossággal adott betonbiztos zenei alapot a többieknek. 5 csillag.

Gömöri Zsolt: kiváló, képzett billentyűs, vérprofi, hiba nélkül játszotta le a magáét. 5 csillag.

Alapi István: ő a Radics - Tátrai - Bencsik - Karácsony - Felkai - Menyhárt - Szűcs - Varga utáni gitárvirtuózok közül talán a legjobb. Nem csak tűpontos, de szólóiban mindig visszaköszön az a muzikalitás, ami a legnagyobbak jellemzője. 5+1 csillag.

Benkó Ákos: nem véletlenül hagyjuk a végére. A többiekhez viszonyított fiatal kora ellenére messze kiemelkedett a hangversenyen nyújtott teljesítménye. Ha magyar dobosok közül kellene hasonlót, vagy jobbat említeni, egyedül Dorozsmai Péter neve merülhet fel, nemzetközi szinten pedig - nagy szónak tűnhet - Billy Cobham. Nem magyarázzuk, meg kell hallgatni és kész! Elsöprő energiával vezette az egész bandát, minden dalban megcsillantva brilliáns tudását, de nem szétdobolva a produkciót. Dobszólója külön zenei csemegeszámba ment, lehengerlő volt, dinamikus. 5+5 csillag.

Széljegyzet: A műsor kétharmadánál Alapi Pista bemutatott egy három tételből álló gitárszólót, méltóan megemlékezve Gary Moore-ról és Eddie Van Halen-ről is. A blokk negyedik tételeként először a dob, majd a basszus végül a billentyű lépett be egy 4-5 perces improvizációra. Nem kertelünk: Konkrétan lehidaltunk! Ez az öt perc volt a koncert kiemelkedő szakaszának kezdete.

3. Az EDDA Művek mindig kínosan ügyelt koncertjein a hang-, fénytechnikára és a színpadi összképre

Ha csak ez alapján kellene pontoznunk a koncertet, tízből tíz pontot kapna a produkció. A fénytechnika és az azt kezelő operátorok teljesítménye tíz pont, a lézershow tíz pont, a háttérvetítés és animáció tíz pont, az operatőri és vágó munka szintén tíz pont. Ha valamit kifogásolni lehet, az a hangban csupán annyi, hogy a nyolc Martin Audio Line Array banán (2 nagy, 2 közepes, 4 kicsi) picit kevésnek bizonyult ekkora belmagasságnál, főként a színpadtól távolabbi régiókban. A színpad alatt (előtt) elhelyezett basszus ládák viszont gyönyörű, telt alapot adtak a hangzásnak, aminek köszönhetően a kiváló dobos és basszgitáros játék különösen dögössé tette az előadást. A hangmérnöki munka is kifogástalan volt, tehát színpadi összképből és összhangzattanból jelesre vizsgázott az egész crew.

4. Pataky mindig képes magával ragadni a fellépések során a közönséget

Őszintén szólva a koncert kétharmadáig ebbéli képességeiből csak keveset láthattunk, inkább a szektavezér jelmezét öltötte magára Attila, azt viszont remekül csinálta. Volt egy-két teljesen irreleváns politikai kiszólás és véltünk felfedezni némi párhuzamot az “Egy a zászló, egy a tábor!” jelmondattal. Volt sámándob, meg békepárti Magyarország, szerintünk valóban feleslegesen. Az utolsó etapban azonban eltűnt minden felesleges duma. Kilenc olyan dalt játszottak el - néhányat egy szuszra, hármas blokkokban - amely az ikonikus 1980-83. közötti időszak, három EDDA Művek albumán jelent meg. Innentől minden nótát teli torokból énekelt az egész Sportcsarnok, elejétől a végéig, félig extázisban. Nem lehetett nem észrevenni az égbekiáltó különbséget, és azt sem, hogy a prímet, ez a kilenc dal viszi. Sorrendben: Fémszívű fiú - Hűtlen - Álmodtam egy világot magamnak (Lotfi Begi live mix feat. EDDA Művek) - Edda Blues - Ítélet - Kék sugár - Minden sarkon álltam már - Álom.

5. Az EDDA dalok minőségileg jók, bár stílusbéli besorolásuk (pop vs. rock) erősen aggályos

Ha valamit a legmesszebbmenőkig bizonyítottnak tekinthetünk a hangverseny után, az ez a kitétel. Az 1983. utáni nóták - sajnos - köszönőviszonyban sincsenek az EDDA Művek I., II., III., dalaival. Tulajdonképpen ezt a bulit - egyáltalán nem túlzás - egy másik rezgésszinten lehetett volna prezentálni, ha benyitnak a Mi vagyunk a rock-kal, a közepén lenyomják a Kör-t, meg az Éjjel érkezem című szerzeményüket, a végére (így is volt!) az Ünnep-et és a fennmaradó időt igazán hasznossá téve eljátsszák az első három lemez 24 nótáját. Vagy mondjuk 18-at. Mindhárom lemez “faltól falig” album. Még csak necces dal sincs rajtuk, valamennyi méltó egy komoly életműhöz, ráadásul mindenki sokkal jobban járt volna: a közönség is, a banda is és személyesen Pataky Attila is. Óriási a stílusbéli különbség az azt követő EDDA lemezeken megjelent daloktól, amik a popműfajban valóban nagyot arattak a magyar piacon.

Sommázat: Érdemes volt meghallgatni ezt a patinás zenekart, aki ott járt bizonyosan pozitív élményekkel távozott. Mi is! Az egyetlen morzsa a cipőnkben az volt, hogy azt a srácot, aki annak a zenegyárnak az alapjait lerakta, amit EDDA Műveknek hívunk, egyetlen fél másodpercre láttuk csak felvillanni a háttérvetítésen. Még csak egy kósza említést sem érdemelt a zenekartól. Fogalmazzunk úgy: ez nem volt túl elegáns!

Jöjjön hát itt az a rockzenész, aki szövegíróként és zeneszerzőként is végig cirkalmas nagybetűkkel és vérvörös tintával írta be nevét a magyar rocktörténelem vaskos kódexébe közvetlenül az EDDA iniciálé mögé: SLAMOVITS ISTVÁN! Mindent köszönünk!

Írta: Rács Balázs

Külön köszönet a fotókért Schumy Csabának. További képek ITT láthatóak