Bruce Dickinson javaslata a zenei streaming probléma megoldására

Az Iron Maiden énekese, Bruce Dickinson egyszerű megoldást javasolt a zenei streaminggel kapcsolatos azon problémára, miszerint a Spotify alacsonyan fizeti a művészeket, maga a cég pedig a nyereségességért küzd.

Dickinson amellett, hogy a metál egyik leglegendásabb zenekarában, az Iron Maidenben énekel, tapasztalt üzletember a zenén belül és kívül is. Tudja, hogy számos tényezőt kell figyelembe venni egy olyan életképes üzleti modell létrehozásakor, amivel nemcsak a befektetők és a felsővezetők elégedettek, hanem a fogyasztók igényeinek is megfelel.

A mexikói ATMosferas magazinnak adott új interjújában a Maiden frontembere beszélt a Spotify okozta legnagyobb kihívásokról, a koncertjegyek masszívan megemelkedett árairól, és a DJ-k valamint egy teljes zenekar élő előadásaiért járó pénzügyi kompenzációról.

„A zeneipar két dolgot tett. Egyrészt, ha művész vagy, akkor leszűkült, azaz lecsökkent a művészetedért kapott összeg – hacsak nem vagy valami hatalmas közösségi média celeb, vagy nem vagy DJ, aki felbukkan egy memóriakártyával, és ötször annyit kap, mint egy zenekar” – mondta az énekes, hozzátéve, hogy ez ellen nem sok mindent lehet tenni. „Egyszerűen csak együtt kell működnünk azzal, amivé a világ vált.”

A zenei eladásokkal és Spotify jelenséggel kapcsolatban Dickinson úgy véli, hogy az üzleti életben egyik fél sem nyer, ha a zeneeladásokról, a letöltésekről és a rajongók zenefogyasztásának általános mechanizmusairól van szó.

„Szerintem ez egy vesztes-vesztes helyzet mindenki számára. Úgy értem, ott vannak az olyan dolgok, mint a Spotify és hasonlók, amik alapvetően lenyúlják a zenészeket azzal, hogy szinte semmit sem fizetnek nekik a munkájuk lejátszásáért. És a [Spotify] mégsem tud pénzt keresni” – jegyzi meg Dickinson.

Tavaly (2023) a Spotify a munkaerő 17 százalékát (körülbelül 1500 munkahelyet) csökkentette. Amint arról a Wired tavaly decemberben beszámolt, annak ellenére, hogy a Spotify 2022 végére a zenei streaming-piac 30 százalékát uralta, nehéz volt tartósan nyereségesnek lennie. A vállalat az elmúlt években nagymértékben befektetett a podcastingba is.

„Tehát nem keresnek pénzt [és] a zenészek nem kapnak fizetést. Az új zenekarok aligha engedhetik meg maguknak, hogy belevágjanak, de mégis megteszik" – folytatta Dickinson, méltatva a zenészekben rejlő késztetést, mely az ellenük szóló esélyek növekedése ellenére is arra ösztönzi őket, hogy kövessék a céljaikat.

Az elmúlt több mint egy évtizedben számtalan zenész panaszkodott a streaming modell miatt, de nagyon kevés reális megoldást javasoltak.

Dickinson úgy véli, a Spotify-felhasználók nem elleneznék a javaslatát, figyelembe véve azonban a növekvő költségeket, valamint a tévé- és filmszolgáltatások árának emelésére adott általános reakciókat, nem valószínű, hogy ez lenne a működőképes megoldás.

A 65 éves frontember azt mondja: „Ahhoz, hogy a streaming-szolgáltatások megfelelően fizessenek a hallgatások után, arra lenne szükség, hogy a hallgatók többet fizessenek, ami ellen őszintén szólva nincs kifogásom. És nem hiszem, hogy a hallgatók többsége ellenezné ezt. Talán kevesebb ember hallgatná, de olyanok, akiket érdekel, nem pedig olyanok, akik csak azért csinálják, mert olcsó.”

Meglehet, hogy a keményvonalas zenerajongók hajlandóak lennének kifizetni a havi 1990 Ft-nál többet is egy 100 millió dalból álló gyűjteményhez való hozzáférésért, még így is jó üzletnek tartva azt. Azokat azonban, akik csak alkalmanként, esetleg háttérzajként élvezik a zenét, ez elriaszthatja.

Dickinson az emelkedő koncertjegyárakkal kapcsolatos gondolatait is elárulta: a jegy ára „attól függ, hogy milyen a show és hogy ki a közönség”. Azt mondja, hogy ő „talán” 100 dollárt (azaz körülbelül 35 ezer forintot) fizetne azért, hogy a rock ikonjait láthassa a több milliárd dolláros helyszínen.

Dickinson szerint a jegyeket olyan áron és olyan helyen kellene elérhetővé tenni, amely tiszteletben tartja a rajongók lehetőségeit.

„A színpad előtti jegyeknek, amelyek most a legdrágábbak, kellene a legolcsóbb jegyeknek lenniük, hiszen azok az emberek, akik oda fognak menni a színpad elé, azok az igazi rajongók lesznek, akik nem engedhetik meg maguknak az őrült pénzt, de ők azok, akik életben fogják tartani ezt a zenét."

Azok számára, akik szeretnék magukkal hozni a másik felet, és nem akarnak izzadni, azt mondja, vannak hátrébb jegyek, amelyeket más áron kell megvenni.

Ismét elismeri az üzlet sokrétűségét, és így folytatja: "Megértem, hogy a promóterek megpróbálják azt tenni, hogy ne veszítsenek pénzt, mert a promóterek az egész ökoszisztéma részei. Promóterek nélkül nem lennének koncertek. A promótereknek valahogy vissza kell szerezniük a pénzüket. Szóval, ez egy kényes egyensúly, de általánosságban elmondható, hogy a jegyárak az egekbe szöktek."

Dickinson azt is felveti, hogy azok az emberek, akik kifizetik a hatalmas számlát néhány ilyen jegyért, "úgy gondolhatják, hogy megéri". Ami pedig a rajongói és az Iron Maiden-rajongók iránti felelősségét illeti, hozzáteszi: "Mindig is igyekeztünk a jegyárakat a normális keretek között tartani. És ugyanez a helyzet a Maiden esetében is".