Döme Barbara: Beteg világ
Talán van még remény, hogy újra lehessen ölelkezni, egymás sörébe csak úgy beleinni, szorosan egymás mellé állni a tömött négyes-hatoson vagy PCR-teszt nélkül szerelmeskedni.
Kificamodott a világ bokája, vele együtt az ízlése is. Ráférne egy jó kis borogatás vagy egy intenzív kórházi kezelés. Addig meg, amíg lábadozik, kirendelnék mellé egy pszichológust, aki rendbe teszi a lelkét, hogy mire a ficam rendbe jön, a világ rendje is helyreálljon.
A másfél éves felemeli a kezét, rugózik vagy éppen azt mondogatja: tá’, tá’, ha azt akarja, hogy táncolj vele. Aztán, ha teljesíted a kívánságát, szeretete jeléül megölel. A felnőtt, ha azt akarja, hogy úgy táncolj, ahogy ő szeretné, azt hazudja, szeret. Elég nagy a differencia.
Mondom, kificamodott a világ. Hogy ez miből tudható? Mondjuk abból, hogy itt az a sok ember, aki tagadja a kovidot meg az oltást, de hiszi, hogy lapos a Föld és holnap itt a világvége. Ez utóbbi egyébként valami VIP-s zártkörű rendezvény lehet, mert én eddig mindig kimaradtam belőle. Remélem, az oltásból viszont nem hagynak ki. Szándékozom oltakozni. Ugye, így mondják ezt mostanában? Viszont nem szándékozom rémhíreket terjeszteni, még akkor sem, ha éppen megkérnek rá, sőt ajánlgatnak is ezt meg azt, ha azt mondom, a kínai vagy tudom is én melyik oltóanyag csak arra való, hogy chipet ültessenek belénk. Bennem egyébként állítólag már volt chip, csak azért nem emlékszem rá, mert elvittek a földönkívüliek és kivették belőlem, amit előzőleg szintén ők tettek belém. Ezt nem én állítom, hanem egy kedves bácsi, aki egyszer interjút adott nekem, s közben mellesleg megemlítette, hogy megesett velem az imént említett ufós incidens.
A „bibis lábú” világot érdemes lenne alávetni egy alapos és teljes körű kivizsgálásnak. Persze most nehéz lenne, mert itt ez a csúnya kovid, mi meg véletlenül sem szeretnénk, hogy a világunk a ficam mellé egy jó kis fertőzést is összeszedjen. Mit csinálnánk két hétig, amíg a világ karanténban van? Lehetnénk világon kívüliek! Amikor letelik a karantén, mindenkinek dicsekedhetnénk azzal, milyen menők vagyunk, világon kívüliek. Aztán azt kiabálnánk: ezt csináljátok utánunk!
Mondják, hogy ficam többnyire csak ott keletkezik, ahol a tartószalagok egyébként is gyengék. Annak kellene tüzetesen utána nézni, hogy mitől lazult meg a világ tartása. Nem tudom, hogy a világ tb-je vajon fedezne-e egy ilyenfajta nagygenerált, persze lehet, hogy elég lenne csak egy röntgen vagy egy ultrahang a diagnózis felállításához.
Mindenesetre azt javaslom annak, aki illetékes beutalót írni, máris kezdje hegyezni a tollát, mert én biz’ Isten elküldöm hozzá ezt a lesántult, beteg világot. Vizsgálják csak meg alaposan, mi történhetett, hogy ide jutottunk. Talán van még remény, hogy újra lehessen ölelkezni, egymás sörébe csak úgy beleinni, szorosan egymás mellé állni a tömött négyes-hatoson, almába harapni a piacon, PCR-teszt nélkül szerelmeskedni és hinni abban, hogy akármilyen beteg is most a világ, egyszer mégiscsak felébredünk ebből a végtelen hosszúnak tűnő rémálomból.
Neked van már oltási igazolásod? Nincs? Ne izgulj, holnap jó pénzért már biztosan azt is vehetsz az interneten. Ez is csak kereslet-kínálat kérdése. Most meg min csodálkozol?
Fotó: Pixabay
Névjegy
Fotó: Döme Barbara
Döme Barbara 1973-ban született Debrecenben. A Hajónapló felelős szerkesztője. Író, újságíró, szerkesztő, Budapesten él. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult. Diplomamunkáját szociológiából írta. Kreatív írást tanult a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. Újságírói munkáját 2011-ben Magyar Toleranciadíjjal ismerték el. 2020-ban megkapta az Irodalmi Jelen prózadíját, valamint az Orpheusz kiadótól Az év legsikeresebb szerzője díjat. Több riportkötet szerzője. A Magyar Írószövetség és Magyar Újságírók Szövetségének tagja. Novelláskötetei: A nagymama, aki elfelejtett meghalni (2013), Nők a cekkerben (2019). Művei több antológiában szerepeltek, legutóbb 2019-ben a Magyar Napló által kiadott Év novelláiban jelent meg írása. Rövid prózáit számos irodalmi folyóiratban publikálja.