Növényvakság és Bambi-szindróma

Ugyan nem orvosilag diagnosztizálható betegségeket jelölnek a címben említett fogalmak, de nagyon is valós problémákkal állunk szemben.

Számtalan alkalommal nyílt lehetőségem rendezvényeken standdal kitelepülnöm. Volt egy játékunk, melyben különféle kártyákon szerepeltek nagymárkák logói illetve állat- és növényfajok. A feladat egyszerű volt: fel kellett ismerni mit látunk a képeken. Sajnálatos módon a legtöbb ember a logókat szinte csípőből, egyből felismerte, de az élőlények beazonosítása már keményebb dió volt, pedig tényleg csak alapfajokról volt szó. Ez teljesen megdöbbentett…

Elisabeth Schussler és James Wandersee biológus pár nevéhez fűződik a növényvakság kifejezés megfogalmazása. Egy 1998-ban készült felmérés azt mutatta, hogy a felnőttek és a gyerekek is egyre kevésbé ismerik fel a körülöttük lévő leggyakoribb növényfajokat és azok szerepét, jelentőségét. Csupán egy nagy zöld foltot látnak sok esetben. A növényeknek sajnos az állatoknál is rosszabb a píárja, hiszen azokat nem tudjuk úgy magunkhoz ölelni, kevésbé tudunk emocionálisan kötődni hozzájuk. Kertészmérnökként ez nagyon is a szívügyem, hiszen a növények nemcsak éltető táplálékot és oxigént jelentenek számunkra, hanem hűsítő árnyékot adnak, esztétikai szépséget nyújtanak, megnyugtatnak, gyógyírt jelentenek számos nyavalyára és sorolhatnám tovább. Jelentőségük a globális klímaválság idején még inkább felértékelődött. Legalábbis így kellene lennie…

2005-ben Richard Louv amerikai író, publicista Last Child In The Woods bestsellerében fejezte ki aggodalmát a természethiány veszélyeivel kapcsolatban. A természethiány szerinte hosszútávon számos népbetegséghez vezethet: cukorbetegséghez, szív -és érrendszeri problémában kicsúcsosodó elhízáshoz, krónikus stresszhez, depresszióhoz, figyelemzavarhoz. A helyzetet nem javítja, hogy egyre többen élnek városban és a vidéken vagy falvakban élők is egyre inkább élnek urbanizált körülmények között, már ők sem ápolnak olyan szoros kapcsolatot a természettel, továbbá csökken a települések zöldterületeinek aránya és sok esetben a szülők is túlféltik gyerkőceiket a természettel szemben. Nem tépkedhetnek füvet és morzsolhatnak homokot a kezükben, holott az ilyesfajta tevékenységek nagyban támogatják az idegrendszer fejlődését, és a motorikus készségeket, anélkül, hogy ehhez drága játékokat lenne szükségünk vásárolni. 

A gyerekek gyakran mesefilmekből (innen a Bambi-szindróma elnevezés, melyet német ökológusok és pszichológusok használtak először) szerzik tudásukat a természetről, nem saját tapasztalataikból, így fals (sokszor idealizált) kép alakulhat ki bennük, ha pl meglátják kedves kis madarukat, aki megeszi a cuki kisnyuszit, holott a mesében nagy pajtik voltak. Ismert példa a 2000-es évekből, hogy Bajoroszágban egy rajzversenyen a gyerekek 30%-a lila tehenet rajzolt. Nos mekkora a digitális tartalmak fogyasztása kapcsán a felelősségünk? ÓRIÁSI!

A természetről alkotott idealizált (sokszor torz) kép felnőtteknél is gyakran előfordul. Egyszer a szüleimmel árultam zöldséget a piacon. Volt egy év, amikor sajnos a jégeső sok kárt okozott a terményünkben, pl a karfiolban is, ami emiatt kissé fekete pöttyös lett, de késsel eltávolítható és gond nélkül fogyasztható (jóval áron alul kínáltuk a sérülés miatt). Egy idősebb néni megkérdezte, miért ilyen foltos a karfiolunk. Elmondtuk, hogy sajnos jégverés miatt. A néni nevetett egyet és azt mondta: “Higgyem is el, hogy a föld alatt elveri a jég!” Ez bizonyítja, hogy a példáért nem kell külföldre mennünk. Volt olyan vevőnk, aki azt hitte, hogy a tojás zöldség és, hogy a paradicsom is szintén a föld alatt terem. Ezt mind felnőttek állították, szóval van még bőven teendőnk! 

Már nem olyan a kapcsolatunk a természettel, mint évtizedekkel ezelőtt vagy mint a saját gyerekkorunkban. A mi ritmusunk a természet ritmusával összhangban volt, de mára eltávolodtunk tőle. Lehetne vitatkozni, hogy ez kinek és minek a hibája. Ahelyett, hogy másokra mutogatnánk, nézzük meg, hogy mi magunk milyen kapcsolatot ápolunk a természettel. Szülőként nagyon fontosnak tartom, hogy minden egyes nap legyen érintkezésünk a minket körülvevő környezettel. “Nincs időm sétálgatni mindennap az erdőben.”- hangozhat rögtön erre a válasz. Természetesen az a legjobb, ha legalább egy rövid séta erejéig, naponta kint tudunk lenni, de ha ezt nem tudjuk megengedni magunknak, akkor a természet is beköltözhet hozzánk. Legyen az otthon vagy a munkahelyünkön.  Még a legnagyobb mínuszokban vagy a rekkenő hőségben is megtehetjük, hogy beleszagolunk a reggeli friss szellőbe egy teával a kezünkben, meghallgatjuk a madarak csicsergését, vagy ha éppenséggel gyerkőcünk van, akkor az előző délután gyűjtött kavicsokkal, tobozokkal, falevelekkel és kisbotokkal kreatívkodhatunk. És voila, már meg is van a kapcsolódás. De aromaterápiás jelleggel párologtathatunk illóolajokat vagy a szobanövényeinkről is gondoskodhatunk. 

Számos országban felismerték az említett problémák jelentőségét és különféle mozgalmak pl. a No Child Left Inside, mely a turista -és túraútvonalakat, illetv az ahhoz kapcsolódó programokat hivatott népszerűsíteni a fiatalság körében. 

A cserkésztáborok is igen népszerűek külföldön, pedig hazánkban is van rá lehetőség. Debrecenben pl. a 43. Főnix Cserkészcsapathoz is csatlakozhatunk, ahol a természetjárás mellett, megtanulhatnak a fiatalok különféle élethelyzetekben helytállni, kreatívan megoldani problémás helyzeteket. A gyakorlati tudás és tapasztalás nem pótolható a képernyő előtt töltött idővel. 

Általános iskolában számos alkalommal tartottak órákat a szabadban. Én ezeket nagyon élveztem. Miért nincs ilyen manapság minden iskolában? Persze az erdei óvodák, iskolák kivételt képeznek, de annyira jó lenne, ha ez lenne a megszokott és nemcsak üdítő kivétel lenne…

Mi hozhat még közelebb az élővilághoz? A KERTÉSZKEDÉS. Legyen szó a balkonon nevelt koktélpariról, vagy egy saját kis konyhakertről, esetleg egy (szerencsére gombamód szaporodó) közösségi kertről. Ott kikapcsolhatunk. A szabad levegőn lehetünk. Akadhatnak látogatóink madarak, méhek, fátyolkák, vagy éppen katicák személyében, láthatjuk ahogy a magvak vagy a palántáink cseperednek. Gondoskodhatunk róluk, felelősséget vállalhatunk értük. Pont úgy, mint a nagybetűs ÉLETBEN. 

Kutatásaim ugyan nincsenek róla, de tapasztalatom igen: akik megérintődnek a természet által, azok nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, frissebbek és sokkal gazdagabb az életük! Használjuk ki és éljünk a lehetőséggel! Ennyi digitális detoxra mindenkinek szüksége van! Ha tehetném receptre írnám fel mindenkinek! 

Forrás: futureofdebrecen.hu