Leslie Mandoki

Már a megjelenés után hazánkban is aranylemez lett Leslie Mandoki, Mandoki Soulmates produkciójának új dupla albuma. A Living in the gap, illetve Hungarian Pictures címeket viselő albumok világszerte népszerűvé váltak, de a Németországban és Amerikában élő magyar származású zenész mégis az itthon elért sikerre a legbüszkébb. Erről és még nagyon sok témáról beszélgettünk Mándoki Lászlóval.

Egy dupla albumod jelent meg ősszel, ami fantasztikus sikereket ért el azóta. Mi 26 zenész munkáját számoltuk össze benne, ami egy nagyon-nagyon nagy szám.

Nagy öröm ez nekem mivel életemben először a saját hazámban kaptam egy aranylemezt. Itthon át is rendeztem a falakat hisz végre a sok amerikai, angol és német aranylemez után most felkerülhetett a magyar aranylemez, amire nagyon büszke vagyok. Ez volt az elhivatottságomnak a mozgatórugója, hogy a magyar lelket ezzel a bartóki gyűjteménnyel megpróbáljam Amerikában és egész Nyugat-Európában, vagy akár még Ázsiában is megmutatni az embereknek. Természetesen nagyon büszke vagyok arra, hogy ennyi amerikai szupersztár követte velem ezt az utat, hogy belemerüljünk a magyar népzenébe Bartók nyomán. Tulajdonképpen az ötlet az nem az enyém, úgyhogy nem akarok ezzel ékeskedni, ugyanis még korábban Jon Lord-nak az ötlete volt, akit a Deep Purple Hammond-orgonistájaként ismerhettek a hallgatók leginkább. És meg kell említenem még a világhíres Greg Lake-et, aki az Emerson, Lake & Palmer-nak a basszusgitárosa. Több mint 10 évvel ezelőtt, amikor együtt volt nagykoncertünk a Mándoki bandában, akkor mondták, hogy Leslie a koncert után Bartókról szeretnénk veled beszélni. Az Emerson, Lake & Palmer tulajdonképpen nem a Pictures at an Exhibition kiállítás képeit akarta annak idején a hetvenes években megcsinálni, hanem Bartóknak a Magyar képeit. Csak nem kapták meg hozzá a jogokat. Mi tíz évvel ezelőtt sem kaptuk meg a jogot hozzá, úgyhogy megvártuk míg lejárt a 70 év ami ugye azt jelenti, hogy a  jogok szabadok lettek hozzá, ezután összejöttünk nálam a stúdióban és felvettük a Living In The Gap albumunkat, és közben felvettük ezt is mellé. Egy csodálatos élmény volt amerikai szupersztárokkal megtenni, akiknek 35 Grammyje van összesen. Olyan intenzitással és lelkesedéssel mélyültek el a magyar zenevilág, a magyar nép lelkében, hogy öröm volt ezt megélni. Ezután nekiindultunk az első négy koncertünknek, majd sajnos bejött a világjárvány. A negyedik koncertünket Berlinben adtuk, a berlini fal leomlásának 30. évfordulójára, ez volt a hivatalos kormányünnepségnek az utolsó momentuma, és ez azért volt olyan nagydolog, merthogy Németország ezt úgy ünnepelte, hogy érezzék, hogy mi magyarok rúgtuk ki az első téglát, illetve hadd mondjam úgy, hogy ti magyarok, mert én már ezen az oldalán voltam az amerikai vasfüggönynek. Fontos az a magyar szabadságvágy  amit Európának adott, mivel Európa nem lenne az ma, ha nem lett volna a magyar szabadságvágy ilyen erős. A mi zenénk, pláne ezzel a bartóki gyűjtéssel ezt testesíti meg, és nagyon örülök, hogy most sikerült népszerűsítenünk, és első helyen lehetett egy németországi hivatalos listán. Tehát elmondható az, hogy mind Németországban mind Amerikában nagy sikernek örvend, úgyhogy nagyon köszönöm a hallgatóinknak, hogy ezt az örömöt megélhettük, hogy Magyarországon is sikere lett.

A dupla album második lemezén található Bartók Béla Magyar képek című zenekari művének kortárs feldolgozása. Említetted, hogy 35 Grammy-díjjal rendelkeznek összesen az ezen az albumon szereplő előadók, zenészek, művészek, akik tényleg ismerik a szakmát rendesen, de azért mégiscsak hozzányúlnak Bartókhoz, azért az tényleg nagy nagy felelősség. Hogyan láttatok munkához, mennyire volt ez gördülékeny?

Pontosan ezt a felelősséget éreztük. Nagy tisztelettel és alázattal fogtunk neki a munkának, hisz mi is éreztük, hogy ez komoly dolog. Megvoltunk a Living In The Gap albummal, jól ment a munka, tíz év után először álltunk össze megint a bandával a stúdióban, addig csak turnéztunk, és tulajdonképpen amikor New Yorkban a Beacon Theatre színházban ahol Scorsese a Rolling Stones-sal csinálta a filmet, ott a Grammy meghívására játszottunk ez volt az utolsó koncertünk a lemezfelvétel előtt, ott megállapodtunk a koncert végén, hogy megcsináljuk a dolgot. Idejöttek a srácok teljesen felkészületlenül, én írtam meg minden kottát, de nem igazán állítottam egészen precízen össze, hanem mikor közösen leültünk, az albumunk után itt az én stúdiómban, (Európa egyik legnagyobb stúdiója-szerk.), ahol mindannyian össze tudunk ülni, zongoránál hallgattuk Bartóknak az eredeti zongorafelvételeit, és lapozgattuk a kottát, összeírogattuk a terveket, hogy hol legyen átmenet például. Nagy alázattal dolgoztunk, hiszen mi is éreztük a felelősséget, és akkor Cory Henry (amerikai előadó, Snarky Puppy) felvetette, hogy, szeretne itt még 32 traktust betenni, az egyik legnagyobb élmény volt. Henry, azt mondta, figyelj, én meg szeretném még egyszer az eredeti Bartókot hallgatni, azt amikor Bartók zongorázik. Kilencszer egymás után meghallgattuk ezt a részt, és azt mondta utána, hogy már tudja mit akar csinálni, és ezután olyan csodálatosan játszott, mi meg hallgattuk. Mindannyian együtt gyakoroltuk például az Allegro Barbarot, az a legelső felvételünk, és hihetetlen nagy alázattal mentünk bele és oly nagy tisztelettel a magyar lélek iránt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mi ezzel a magyar nép lelkét akartuk közvetíteni Amerika, Európa, és az egész világ számára.

Azt gondolom, hogy ez sikerült is, azt, hogy mekkora munka lehetett ez, azt el sem tudjuk képzelni. Viszont magyar vendégzenészeket is hívtál az album elkészítéséhez, kik ők és miért pont rájuk esett a választás?

Ez egyértelmű. Szakcsi Lakatos Béla az egyik legnagyobb magyar zenész, aki csodálatos tanárom volt gyerekkoromban. Ő volt a Syrius együttes mellett az aki megadta a lehetőséget, hogy 16 évesen fölmehessek a színpadra. Valami nagyon-nagyon mély gyökér köt össze. A magyarságom, amit most már 45 éve itt London, New York, Los Angeles illetve München négyszögben meg tudok élni azt Szakcsi Lakatos Bélának köszönhetem leginkább. Ezért az ő részvétele egyértelmű volt számomra. Úgy gondoltam, hogy a zenekarunkban szereplő hammondos, és Cory Henry mellé érdekes lenne, hogyha meghívnám Papp Gyuszkót, aki már az én tinédzserkoromban is kísérletezgetett Bartókkal. Kerestem egy hegedűst, és így bukkantam rá az Edvinre. Így alakult ki a három magyar résztvevő. Hozzá kell tenni, hogy a legérdekesebb az volt, hogy Szakcsinak a világát össze tudtuk dolgozni Randy Blackkel, és Al Di Meola-val. Vagy olyan csodálatos énekesekkel, mint a Totoból Ian Anderson, John Helliwell a Supertrampből, Bobby Kimball a Totoból, Chris Thompson a Manfred Manből, Nick Van Eede a Cutting Crewból. Szakcsi Lakatos Béla pedig nagyon összeolvadt velük.
 

Hogyha jól látjuk itt a zenészek és közreműködők listáján, van egy nagyon ismerős név, Julia Mandoki, aki ha minden igaz, a te lányod.

Ez egy családi vállalkozás. Nálunk ez egy őrületes utazás. A gyerekeket állandóan vittem Los Angelesbe. Amikor a Disney-nél dolgoztam, akkor ők Michael Jacksonnál, Neverlandben nyaraltak. Szóval mindig jöttünk-mentünk. Engem Lionel Richie tanított meg arra, hogy hogy kell egy fiút pelenkázni, mert az más, mint egy lányt. Phil Collins pedig, hogy egyáltalán, hogyan kell pelenkázni. Úgyhogy a gyermekeim így nőttek fel. A feleségem orvos szakon tanult és orvosnő lett, másfél kilométerre lakunk a stúdiómtól, itt a Starnbergi-tónál, úgyhogy mindig hoztam a gyerekeket mózeskosárba, betettem a keverőpult alá őket, tehát ebben nőttek fel. A nagy lányomból színésznő lett, a fiam nagyon jó zdnész, és a kislányom, Júlia is egy csodálatos zenész. Aztán magáévá tette ezt az egészet, velünk turnézott, úgyhogy mindenki imádja a lányomat. Állandóan érdeklődött, amikor csináltuk ezt, majd elkezdett beleírni, ami nagyon érdekes dolog volt, hiszen itt született, mégis teljesen érzi a magyar dolgot. A gyerekeim egyébként úgy beszélnek magyarul, mintha Magyarországon születtek volna. Júlia elkezdte hozni az angol szövegét a magyar népdaloknak. Ebből az egyik legérdekesebb a hallgatók számára, hogy a „Kis kece lányom”, dalt magyarul Richard Bona énekli, aki Tanzániában született, Párizsban nőtt fel és New Yorkban él, a világ egyik legnagyobb basszusgitárosa, szóval ő énekli magyarul, a lányom pedig angolul, aki magyar anyanyelvű akkor is, ha egyébként itt született. Úgyhogy a kislányom nagyon sokat segített az albumban, egy komoly művészi rész az övé, és óriási nagy büszkeséggel adtam át a karácsonyfa alatt neki egy aranylemezt.

A lemezen sorra lehet venni a korunk problémáit is, ami szerintem nagyon-nagyon fontos és érdekes, hogy a zenén keresztül is el lehet ezeket a dolgokat érni, például a környezetszennyezést, a társadalmi egyenlőtlenségről és még sorolhatnánk.

Mondjuk azt, hogy az egész albumot ha elkezded a címadó dallal, és befejezed a második CD-nek az utolsó, The Torch-csal, akkor végigveszünk mindent. Az egomániát, a kapzsiságot, végig vesszük ezt a buborékot, amiben élünk, mert a közösségi média belekényszerített minket egy visszhang kamrába gyakorlatilag, ahol mindig a saját véleményünket halljuk újra, meg újra. Ez az egész album arról szól, hogy hogyan látjuk ezt generációkat áthidalva. Az én generációm nagyon büszke arra, hogy 31 évvel ezelőtt leomlott a vasfüggöny, ez egy komoly büszkeség, csak az a kérdés, hogy utána mindent jól csináltunk-e. Visszatérve a környezetvédelemre meg a kapzsiságra, ami borzasztó dolog, hogy Nyugat-Európában és Amerikában nem a munka, hanem a kapzsiság termeli a többletértéket, és az pedig nem egy többletérték. Végig vettük, hogy mi a családnak a szerepe, mi a barátságnak a szerepe, mi az egomániának, mi a kapzsiságnak az ellentéte, az odafigyelést és a szolidaritást is. Ha belegondoltok, hogy ezt az albumot még a COVID előtt írtam, és mennyire tragikus, hogy ez beigazolódott, hogy az összetartás, az mennyire fontos. Egyébként, ami még nagyon-nagyon fontos, a női egyenjogúságnak a témája. Ez egy fontos része annak, hogy milyen tisztelettel bánunk a nőiességgel, tehát hogy hogy érzünk azzal kapcsolatban, hogy belőletek anyák lettek/lesznek. Az egy modern filozófia, hogy ti háromszoros terhelést kaptok, és milyen terheket vállalunk fel mi fiúk, hogy veszünk abban részt, hogy megérdemeljük azt a csodát, hogy a nőkből anyák lesznek. Szerintem ez fontos kérdés a jövőben, ugyanis ebben a nagy női egyenjogúságban elfeledkeztünk arról, hogy tulajdonképpen ez arról szól, hogy ti dolgoztok is, meg anyák is vagytok, meg feleségek is. És nekünk, férjeknek, férfiaknak mi a szerepe, hogy milyen kihívásoknak felelünk meg, hogy tényleg csak azt ajánljuk föl, hogy választási lehetőséget adhassunk nektek nőknek. A zene, az egy felelősségteljes dolog, és most visszatérek erre a szóra, hogy felelősség. Pont ebben a világjárványban, de már előtte is ez egy komoly felelősség volt, hogy a közönségünknek nyitott lélekkel, nyitott szívvel játszunk. Ez a dupla album ez semmi más, mint egy kézzel, egy tollal írt szerelmes levél a közönségünknek, nem pedig egy sms. 


 

Hallgatva téged nem akarok ötleteket adni, de úgy tudom elképzelni ezt a munkafolyamatot, hogy egyrészt beszéltetek a zenei részéről, másrészt pedig azokról a témákról amelyeket most említettél. Milyen jó lenne egy olyan összeállítás, ahol ezeket a beszélgetéseket, vagy azt, hogy egy-egy világsztár mit gondol ezekről a fontos témákról, ezeket összeállításban látjuk. Biztos nagyon sok embert érdekelne. Ez tényleg így működött a próbafolyamat során is? Ezek a témák gondolom szóba kerülték.

Erre nagyon jól rátapintottál, ezeket rögzítettük, és meg is fog jelenni valamikor. Egy vizuális albumot szeretnénk megjelentetni, a koncertekről meg a videókról. Ennek lesz egy harmadik része DVD-n, ami pont erről szól majd. Ülünk a stúdióban és beszélgetünk, főzőcskézünk, kinn ültünk a csónakházamban, eveztünk, bográcsoztunk és persze beszélgettünk az élet dolgairól. Illetve a mi felelősségvállalásunkról, ugyanis mi annyit kaptunk a közönségünktől az egész világon, hogy ezt viszonozni kell nekik. Tartozunk ezzel az őszinteséggel feléjük. Nem vagyunk politikusok, nem tudjuk mi az igazság, de azt tudjuk, hogy mi az őszinteség. Nem hiszem azt, hogy mi mindig meg tudjuk mondani, hogy hova vezet az út, de meg tudjuk osztani a közönségünkkel azt, hogy mi hogy érezzük, hová kellene az útnak vezetnie.
És éppen ezért ezekkel a témákkal nagyon fontos azt közvetítenem, hogy én egy magyar srác vagyok, akinek 45 évvel ezelőtt azt mondták a kommunista kulturális vezetők, hogy menjek a francba, és még egy útlevelet sem adtak, elzavartak, aztán kimentünk egy alagúton, Csupó Gáborral együtt (többszörös EMMY-díjas magyar - amerikai animációs filmalkotó, producer, rendező, zenész- a szerk.). Viszont én ennek ellenére is magyar vagyok! Fontos ezeket a hidakat felépíteni zeneileg.

Készítette: Gábor Bernadett és Burai Árpád

Fotók: https://mandoki-soulmates.com/