Puskás István és Gemza Péter

Miként sűrűsödnek most a feladatok egy olyan területen, ami egy kicsit hányattatott sorsú volt az elmúlt egy évben a vírus miatt és még mindig nem állt talpra? Izgalmas dolgokról, fejlesztésekről és azokról a hiányosságokról is szó lesz, amit a nézők megélnek a mindennapokban.  Az FM 90 Campus Rádió Kultúrkontakt című műsorában Puskás Istvánnal, Debrecen kultúrájáért felelős alpolgármesterrel és Gemza Péterrel, a Csokonai Színház igazgatójával Porkoláb Gyöngyi kulturális mediátor beszélgetett.

A Kultúrkontakt című műsort azzal a céllal indítottuk útjára, hogy egy olyan platformot teremtsünk, ahol nyitott párbeszéd formájában lehet problémákat felvetni, lehet párbeszédet folytatni a kultúra különböző szegmensei, a kultúra résztvevői által felvetett kérdések kapcsán. A tág megközelítésben része ennek a környezeti, viselkedési kultúra éppúgy, mint a tánc, zene, vagy éppen a természettudományos tárgyak. Mindezek középpontjában az ember áll. Ezt a viszonyrendszert próbáljuk egy feltérképezni és mindent, ami mögötte húzódik. A Kultúrkontakt érdekes, egymásra ható kapcsolat és egy értékeken alapuló viszonyulás. A kontakt fontos része a mindennapoknak éppúgy, mint a mindennapok kultúrájának.

 

Az elmúlt egy év távlatában  - mit jelent számotokra a kontakt szó magánemberként és szakemberként? Péter, te táncosként is dolgoztál Franciaországban is, és táncosként koreográfusként is láthattunk már téged a Csokonai Színház deszkáin is.

Gemza Péter: Az jut eszembe rögtön erről, hogy elvesztettük a kontaktot a nézőkkel, és nekünk ez a legnagyobb problémánk most. Ez tényleg egy mély probléma így hirtelen. Nagyon nehezen sikerül ebből felébredni. Had mondjak egy példát. Tavaly tavasszal másfél hónap után újra ki lehetett nyitni a színházat úgy, hogy szétültettünk, három méterre voltak egymástól az emberek, biztonságos környezetben. Legalább már voltak nézők. Az első előadás, ami megszületett, emlékszem, ott mindenkinek potyogtak a könnyei mind a színészeknek, mind a nézőknek. Ott lehetett igazán tapintani hirtelen azt, amiről mindig beszélünk, hogy hú, ez nagyon hiányzik. Ez a fajta együttlét, a színháznak ez a varázsa, ez hiányzik. Lehet ezt pótolni azzal is, hogy mondjuk, online térbe költözik a színház és persze, de érezhető – és ezt csak érzelmi alapon tudom megfogni -  hogy egyszerűen tényleg szükségünk van erre a fajta viszonyrendszerre.

Ha boncolgatjuk a kultúrát, vagy annak az értékeit az előbb említett érzelmi aspektusból is egy kicsit adja magát a kérdés, hogy mi mindent ad a mindennapokban maga a kultúra, vagy az abban tevékenykedő művészek, és hogy ez miért is tud ennyire hiányozni a mindennapokból? 

Puskás István: Bizony, pontosan a hiány helyzetében jövünk arra rá, hogy mi az, ami a természetes része az életünknek, amibe bele se gondolunk. Amikor hirtelen csak ott találjuk magunkat, hogy valami nincs, úgy érezzük magunkat, mint amire a régi tanmese a sóról emlékeztet. Annyira természetes része az életünknek, hogy bele se gondolunk abba, hogy mennyire fontos, csak akkor, amikor nincs. Magánéleti aspektusból is, ha nézzük, a kontaktus és annak a hiánya, azt gondolom, hogy mindannyiunk számára nagyon erős élmény. Mára már eljutottam addig, hogyha egy filmben két szereplő között olyan fizikális kontaktus van, hogy akár egy öleléssel köszönnek vagy kezet fognak, már furcsán nézek, hogy tényleg volt olyan, amikor így viselkedtünk a világban. Most mennyire hamar természetessé tud válni ezeknek a fizikai kontaktusoknak a hiánya. Amit Péter elmondott, azt maximálisan átérzem én is, de én most egy másik aspektust hadd vessek fel, olyat ami egy kicsit az én munkámhoz is hozzátartozik. Ha  tágabb értelemben vesszük a kontaktust, akkor mondjuk a város legkülönbözőbb kapcsolatai tekintetében, nemcsak a belső kontaktusok tűntek el egyik pillanatról a másikra, hanem a közösség és közösség között kontaktusok is. Debrecen és a Debrecenen kívüli közösségeknek a kontaktusai is hirtelen elenyésztek.

Azzal a nagy elképzeléssel álltam bele ebbe a munkába egy évvel ezelőtt, hogy itt élénken fogjuk építeni Debrecen nemzetközi kulturális kapcsolatait.

Szövögetni a szálakat.

Puskás István: Szőjük a szálakat, kész tervekkel...

Hol tart ez a szőttes most éppen?

Puskás István: Tavaly januárban belevágtunk a munkába és márciusban ezek a szálak, ezek egyik pillanatról a másikra, tulajdonképpen elvágódtak. Biztos, hogy lesz, amit újra tudunk belőle aktiválni, biztos, hogy lesznek újak is, de biztos, hogy lesznek már vissza nem térő lehetőségek. Ugyanakkor azért ennek a helyzetnek az a különös előnye is megvolt, hogy új szálak szövődtek. Való igaz, hogy Péter a színházban a fizikai kontaktusnak a hiányát látja, de szövődtek új hálók ugye közmondásosan, vagy közhelyesen mondjuk az online térben, de a városon belül is létrejöttek új együttműködések. Elindultak olyan új szerveződések, amelyek éppen annak köszönhetők, hogy hirtelen leszűkültek a horizontok, leszűkültek a terek, bezárkóztak a közösségek, és szerintem ennek az időszaknak vannak azért, ha úgy tetszik - pozitívumai is. Keressük meg a jót a rosszban! Furcsán rendeződnek át ezek a viszonyok. Szerintem ebből a szempontból nem csak tragikus vagy nehéz, de izgalmas időket is élünk, mert átrendeződik sok minden. Jobban oda tudtunk figyelni a saját dolgainkra, értem ez alatt most a közösségeket is.

Puskás István Rómában, az első olaszországi Moholy-Nagy kiállításon a Déri Múzeum, a római múzeumi centrum és a Római Magyar Akadémia szervezésében. Fotó: facebook.com/puskasistvankultura

Hogyha konkrét példát kellene mondani, akkor mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy a közösségek és közösségek között adott esetben új szálak vagy új szövögetés indult meg, és milyen platformon? Miként lehet ezeket a szálakat megtartani és aztán újra szövögetni?

Puskás István: Többek közt azzal, hogy nem volt módunkban annyira külső partnerekkel dolgozni, tényleg jobban figyeltünk a helyi alkotóközösségekre, ami egyébként kutya kötelességünk. A helyi alkotókkal, vagy a helyi művészekkel, a kultúra helyi szereplőivel többet foglalkozunk és tényleg akárcsak a tavalyi év folyamán több olyan történés megesett Debrecenben, ahol tényleg a helyiek kerültek pozícióba és ez szerintem nagyon jól is van így. Ezt folytatnunk is kell.

Ez konkrétan mit jelent? Mire utalsz?

Puskás István: Például, mondjuk a Kirakat kiállítások esetére, ami egy jó debreceni formátum. Már voltak ennek előzményei, de az, hogy rendszeresen szerepelnek a nem bevett kiállítóterekben a debreceni képzőművészek - akár most, ebben a pillanatban is - szerintem például ez egy kifejezetten izgalmas helyzet. Vagy a Virágkarnevál idején, amikor a Medgyessy sétányon csináltunk egy olyan sétányt, ahol 46 debreceni festő festett kint a szabad téren és akkor oda lehetett hozzájuk lépni, lehetett velük beszélgetni, lehetett követni az alkotói folyamatokat. Egymásra is találtak, tehát ugye a közösségépítésnek, a közösség erejének a felismerése is benne van ebben, úgyhogy ilyesmik történnek mostanában.

Egy debreceni kávézó kirakata, a magyar kultúra napján Fotó: facebook.com/puskasistvankultura

Jelentheti ez akár azt is, amit tavasszal lehetett látni a Csokonai Színház művészei részéről is, amikor új helyszínként a lakótelepeken léptek fel? Ehhez kreativitás kellett, együttműködés és egyfajta újra felfedezhető belső kohézió. Hogyan lehet a jelenleg zajló színházfelújítással párhuzamosan alkalmazkodnotok a mindennapok teendőihez?

Gemza Péter: Speciális helyzet van ebből a szempontból. Most mindent kifogtunk egyszerre, egy kiköltözéssel van tarkítva ez az időszak. Kikerültünk a saját terünkből, ugye a színháznak a teréből...Elindultunk a városba, és több helyszínen is megjelenünk, és persze keressük a helyünket. A város biztosított egy csomó olyan lehetőséget, amivel a munkánkat tudjuk folytatni. Hirtelen nagyon sok közösséggel kerültünk kapcsolatba, és nagyon pozitívan éltem meg az egészet. Nagyon sok olyan kapcsolat alakult ki, ahol érezhető volt, hogy egyik pillanatról a másikra ezek a külső szálak el lettek vágva a vírus miatt, de ezek viszont erősödtek. Az, hogy akkor megjelentünk, játszottunk, csináltuk, olyan hiánypótlást jelentett, ami természetes módon következett be. Azzal, hogy kiköltöztünk a színházból, azzal, hogy ez a vírushelyzet adódott, ezzel valahogy egy kicsit organikusan alakult ez a helyzet.

Először a lakótelepeken voltunk kint, utána megcsináltuk a Hamletet, amit a Highlights of Hungary 2020 év legjobb ötven legkreatívabb magyar teljesítménye közé válogattak be. 

Sokan lemaradtak az előadásról, merthogy szűkös volt a nézőtér lehetőség is.

Gemza Péter: A terv az volt, hogy csináljunk egy olyan előadást, amivel megmozdulunk, kimozdulunk a helyszínről, keresünk egy olyan teret, ahol le tudjuk választani a nézőket az előadókról, vagy az előadók nincsenek kontaktusban egymással. Egy olyan előadást csináltunk, ami játszható a vírushelyzet kellős közepén is. A Nagyerdei Stadionnak a VIP bejáratánál az üvegfalak mögött játszottak a színészek, kívülről fülhallgatókon keresztül lehetett követni az előadást. És külön egy zeneszerző írt egy  hangboltozatot az egész fölé. Maga az élmény azért volt nagyon különleges, mert egyszerre voltunk távol egymástól, és mégis egy elképesztő intimitást lehetett elérni ezzel a módszerrel. És ez egy nagyon jó válasz volt arra az élethelyzetre, amiben voltunk. Nagyon jól mutatta azt is, hogy mennyire erős ilyen szempontból a társulat. Hirtelen lett egy highlights. Egy olyan helyszínen, ami amúgy tradicionálisan nem erre szolgáló helyszín egyszer csak megjelenik a kultúra és megjelenik egy ilyen előadás. Hirtelen más értelmet, más teret használunk, és nagyszerű volt amúgy együtt dolgozni a stadionnal is, rendkívül nyitottak voltak, nagyon sokat segítettek nekünk. Az egész csapat gyakorlatilag azon dolgozik, hogyha egyszer nyitás lesz, akkor széles palettán el tudjunk kezdeni játszani.

Az Őszintén szólva kortárs vígjáték próbáján Fotó: facebook.com/csokonaiszinhaz

A tavalyi év elejétől, tehát 2020-januárjában bejelentette a város kulturális vezetése, hogy átalakul a város kulturális élete. Miként szólt ebbe bele a vírushelyzet? Meg lehet fogalmazni, hogy mi lesz a három legfontosabb hozadéka ennek az átalakításnak? Mit lehetne kiemelni?

Puskás István: Természetesen nagyon erősen közbeszólt a vírushelyzet, ugyanakkor ennek is két arca van. Bizonyos folyamatokat megállított, ugyanakkor kaptunk arra időt - azáltal, hogy lelassultak a ritmusok - hogy kívül tudjunk lépni saját magunkon, kívülről át tudjuk nézni az intézményrendszert, tudjunk gondolkozni és tudjunk előkészíteni olyan folyamatokat, amelyek, bízunk benne, akkorra már el tudnak indulni, amikorra újra visszatér a kultúra a maga teljességében. Három fogalom, ami köré csoportosítjuk ezt a gondolkozást, az egyik, az mindenféleképpen egy rendszerszerű gondolkodás.

Azt gondoljuk, hogy Debrecen kulturális intézményhálózata elért már egy olyan evolúciós fokot, hogy ezt össze kell gondolni, össze kell nézni, össze kell hangolni a minél hatékonyabb, akár a város lakosai, akár a városon kívüliek számára minél láthatóbb, hatékonyabb működés érdekében. És itt most a hatékonyságot nem a szokásos módon, hanem úgy értem, hogy minél erőteljesebb, minél masszívabb és hangsúlyosabb kulturális életet tudjunk felmutatni.

A másik fontos kulcsfogalom számunkra a maximálisan látogatóbarát megközelítés. Tehát figyeljünk oda a közönség elvárásaira, ugyanakkor persze igyekezzünk aktívan formálni is a közönségünket. A harmadik, az pedig egyfajta csomópont szerepnek a szem előtt tartása, ha rendszerben gondolkozunk, nemcsak a városon belül, hanem Debrecen regionális, országon belüli és nemzetközi pozícióinak az erősítése a kultúra által. A kultúrát is oda emelni, ahová most hirtelen a gazdaság eljutott. Kilencvenes években valószínűleg ez egy kicsit fordítva volt, akkor ugye a gazdaság, rendszerváltás környékén, Debrecen gazdaságilag nem túl erős város volt, viszont a kultúrája, az oktatási rendszere mindig is nyüzsgő, élénk volt. Most az utóbbi években, de akár - mondhatjuk az utóbbi két évtizedet - van egy nagyon erős váltás gazdaság terén, egy folyamatos építkezésnek köszönhetően egy teljesen új pályára állt, és a kultúrának ezt le kell követni. Tényleg született egy sor nagyon fontos intézmény, gondoljunk ugye például a Modemre, vagy ugye zajlanak olyan új beruházások, mint a színház két épületének a kivitelezése. Egy sor olyan új elem jön, amely kapcsán egyrészt adja magát, hogy minőségben lépjünk a kultúrában, de ezt felelősen meg is kell csinálni. Tehát nyilván nem elég egy jó színházépületet megcsinálni, hanem abba olyan tartalom is kell. És most ezen dolgozunk a város különböző kulturális szereplőivel egy folyamatos dialógusban. Az egész várost egyszerre emeljük meg kulturálisan, de csak egy-egy intézmény tűnjön ki akár.

A rendszerszintű, gyakorlatilag strukturális átrendeződés, nyilván a megfelelő városi stratégiai célokkal összhangban van, gondolom. Aztán a látogatóbarátságban én kihallottam egyfajta turisztikai célt is ami a lokális, illetve a hazai és a nemzetközi turisztikai vonzerőre is utal. Ez most egy olyan terület, amit újra kell éleszteni.

Puskás István: Természetesen, így van. És nagyon fontos akár ezzel szemben számunkra az önkritika is, tehát ugye mi gondolhatunk kulturális szereplőként sok mindent magunkról, de tudomásul kell vennünk és figyelnünk kell arra, hogy mit gondol rólunk a szűkebb és tágabb környezetünk, és mese nincs, azért erre oda kell nagyon erősen figyelni. Úgyhogy ez, amikor ezt mondtam, hogy látogatóbarátság, ez azt jelenti, hogy egy fokozott figyelem a közönségünk és közösségünk irányába.

Az említett csomópont szerepben érződik egyfajta gazdasági szempont is. Az egyetem folyamatos fejlődésével és bővülésével egy kulturális szempontból is megkerülhetetlen pont legyünk Magyarország vagy Európa térképén? Akár lehet ezt így is értelmezni?

Puskás István: Mindenképpen, keressük, azokat a pontokat, ahol tényleg ki tudunk tűnni, ahol láthatóak tudunk lenni, izgalmasak tudunk lenni. Nyilván erről például igazgató úrral is rengeteget beszélgettünk és veled is, hogy meg kell találni Debrecennek a középvárosi mérethez szabható kitörési pontjait. Nyilván nem tudunk olyanokat álmodni, amiket nem tudunk megcsinálni.

Álmodni mindig lehet. Minden álom meg tud valósulni?

Puskás István: Álmodni tudunk, de megcsinálni… Viszont Debrecen földrajzi pozíciója, történelmi gyökerei, kulturális hagyományai, a lakosságszáma, a szűkebb környezet, tehát az agglomeráció, vagy a regionális pozíció miatt van egy sor olyan izgalmas lehetőség, amiket jól ki kell tudnunk használni. És most mi ezen dolgozunk, hogy megtaláljuk ezeket a pontokat és aztán majd minél jobban kihasználjuk.

A közösség-, vagy közönségfejlesztés kapcsán sokszor, sok alkalommal beszélgettünk már. Hogy látjátok, jelenleg van-e elég információtok arra vonatkozólag, hogy megváltoztak-e vagy esetlegesen meg fognak-e változni a kultúra terén a fogyasztói szokások? Mitől hatékony maga a kultúra? Gondolkodtok-e bármiféle párbeszédben a kultúrafogyasztókkal, a nézőkkel, a debreceni lakossággal, hogy tisztán lehessen látni,  tulajdonképpen mi az ő igényük? Terveztek-e bármilyen felmérést, kutatást, vagy bármiféle olyan párbeszédet, amely kapcsán konkrétabb információ lenne arra vonatkozólag, hogy mi az igénye a Debrecenbe látogató kultúrafogyasztóknak?

Gemza Péter: Azt tudom mondani, hogy igen, első körben mindenképpen a fejünkben van az, hogy ezt csináljuk. Ezt a felmérést folyamatosan csináljuk is. Folyamatosan vannak kérdőívek, amiket küldünk, folyamatosan beszélgetünk mind a bérleteseinkkel, a többi nézőinket is próbáljuk megszólítani, dialógust folytatni velük. De még egy mondat erejéig hadd térjek már vissza arra, hogy mindezt egy stratégia mentén tesszük. Az a nagyon izgalmas ebben, hogy folyamatosan egyfajta stratégiaépítés van.

Ez a város kulturális stratégiájának a kibontása? Erre utalsz?

Gemza Péter: Így van, a kibontása. Az egy nagyon fontos dolog, hogy a célt, azt jól belőjük. Tehát, hogyha van ez a három hívószó, van jövőképe a városnak arról, hogy hogyan képzeli el a kultúráját, abban az egyes intézmények sokkal könnyebben tudnak alkalmazkodni, mert akkor azt mondják, hogy ehhez a stratégiához képest hogyan. És mivel ez általában egy kétpólusú dolog, tehát az intézménynek magának is megvan a saját stratégiai jövőképe. Azt gondolom, hogy minden intézménynek meg kell, hogy legyen a saját stratégiai jövőképe, és hogy ezt tudja az ember igazítani és folyamatosan reflektál arra, hogy mi történik a városban, mi történik az országban. Ez egy dinamikus kapcsolattá válik, ez tud igazán termékennyé tenni egy intézményi működést, meg egy városi-, regionális működést is, hogyha erről vannak víziók. És ebben a vízióban, ebben nagyon fontos szerepe van annak, hogy mit gondolnak a nézők, mit gondolnak azok az emberek, akikkel kapcsolatban vagyunk rendszeresen.

Biztos, hogy akar a néző egy 3-3,5 órás hosszú színházi előadásra beülni? Lesz-e ideje? Inkább szórakoztatóbb jellegű színházi előadásra lesznek-e nyitottak az emberek? Ilyen értelemben is tud-e, akar-e a színház majd alkalmazkodni a két játszótérrel, akár ilyen igényekre?

Gemza Péter: Mindenképpen. Nem vagyok benne biztos, hogyha az embereknek ezt a kérdést így konkrétan föltennénk, hogy most akkor szeretné-e inkább vígjátékot, vagy inkább mást. Lehet, hogy első körben azt mondják, hogy igen, igen, igen, de hogyha azokat a dolgokat, amik reflektálnak arra az időszakra, amik most történtek, szerintem ugyanolyan súlyos dolgokat tudunk, ugyanolyan súllyal latba vetni egy döntésnél, mint az, hogy mondjuk ó, nehéz volt, és akkor most inkább nevetnék. Szerintem nem mindenki van így, és szerintem mind a két véleményt jogosnak kell értékelni és mind a kettőre fel kell készülni.

Ez nem jelenti azt, hogy nincs mind a kettőre szükség a piacon, én csak azt vetettem föl, hogy akár nyitott kérdés formában érdekes lehet feltenni…

Puskás István: De egyébként pont a létrejövő új színházi terek abszolút alkalmasak lesznek arra, hogy ezeket a legkülönbözőbb szituációkat meg tudják fogalmazni, és tudjanak élénken, ilyen módon kommunikálni a közönséggel. Tényleg egy nagyon komplex kulturális térhálózatunk jön létre már csak a két színháznak köszönhetően is, hiszen ugye a Fórumnál készülő új színházi tér, az messze több lesz, mint egy színház, ugye egy igazi fórum lesz.

A Csokonai Színház felújítása Fotó: Miskolczi János

Milyen víziót, új lehetőséget látsz az új kulturális fórum létrejöttével?

Puskás István: Szerintem kifejezetten alkalmassá teszi a sokszínű reflexióra. És egyébként amit kérdezel, hogy hogyan alakulnak át a szokások. Ez egy nagyon izgalmas dolog, és ha úgy tetszik, én leginkább azt - csúnya szó ezt mondani, de mégis ki kell mondanom, hogy -élvezem ebben a helyzetben, hogy végre kaptunk jövőt. Végre a jövő az kérdés, és nem egy készen álló dolog, ahogy mondjuk öt éve viszonyultunk még a jövőnkhöz. Öt évvel ezelőtt olyan biztosakat tudtunk arról mondani, hogy mit fogok csinálni jövőre, két év múlva, három év múlva, négy év múlva, öt év múlva, ma ez mind kérdés. Szerintem a kultúra számára ez az igazi kihívás, amikor nem kész dolgokkal, hanem kihívásokkal kell szembenézni, valós problémákra kell reflektálnunk. Nekünk is követni kell, naprakésznek kell lenni a kultúrában, tényleg nagyon oda kell figyelni arra, hogy mi történik a társadalomban, ki kell tapogatni ezeket a folyamatokat, és arra reflektálni.

A jövőt, azt mindenki elvesztette, mindenki számára bizonytalan, ezért a kultúra tud kapaszkodót adni akár azáltal, hogy segít megérteni, feldolgozni azokat a helyzeteket, amiben vagyunk.

És az, hogy mibe fogunk visszatérni, ez szerintem egy nagyon nagy kérdés. Én úgy számolom, hogy csak tovább fog komplikálódni az életünk olyan értelemben, hogy egy sor új reflex, egy sor új szokás, egy sor új szituáció velünk lesz, de a régieket meg nem hagyjuk el. Én nem nagyon hiszem azt, hogy ez a másfél év, ez gyökeresen át fogja alakítani a fogyasztói szokásainkat. Szerintem, a fogyasztói társadalom, az egy erősebb reflex. Egy sor olyan kényszer lesz, amibe be fogunk szorulni. Hogy fogunk tudni utazni, hogy fogunk tudni a nagyvilággal kapcsolatot tartani? Milyen, mennyi biztonsági előírás lesz, meddig fogunk maszkban ülni egy színházban például? Egy sor olyan helyzet velünk fog maradni, ami meg fogja határozni az életünket, de hogy gyökeresen mi fog megváltozni, mennyit fogunk akár ebből a helyzetből tanulni, azt nem tudom.

Akár lehet az a hozadéka egy ilyen válsághelyzetnek, hogy a visszatérő esetlegesen megszokott menet mellett innovatív új kezdeményezések lehetnek fenntarthatóan a színházi palettán, mint például a stadionban az említett előadás. Tetőn létrehozott, vagy kirakatban megvalósuló interaktív előadások, zenei koncertek színesítheti talán, ezt a kínálatot?

Gemza Péter: Nekem az jutott most eszembe, hogy amikor az igazgatói pályázatot írtam, akkor azt írtam le, hogy az éberség színházát szeretnénk megteremteni, tehát azt akartuk, hogy az éberség legyen az egyik legfontosabb. Hogy ez a szó mit is jelent? Figyelemmel lenni, hogy mi történik folyamatosan, ez most mindennél fontosabb, tehát ezt a fajta érzékszervet kialakítani magunk körül. Amelyekkel tényleg letapogatjuk azt, hogy mi történik, hogyan változik, mik azok az impulzusok, amelyek befolyásolják a dolgokat. Hogyan változik a közönségnek a hozzáállása? Vagy akár az, hogy milyen kérdések merülnek föl társadalmilag. Mert ugye rengeteg társadalmi probléma felerősödik, és azokra valahogyan a színháznak muszáj, hogy választ adjon.

Választ kell adni. Ez belső vagy külső elvárásként élitek meg?

Gemza Péter: Az a feladatunk, hogy minél több kis közösséget, minél több ilyen közösséget éltessünk, minél több ilyen közösséget katalizáljunk, segíteni abban, hogy minél több szentjánosbogár legyen. Minél több kis tüzet indukálni, azt megfogni és táplálni és segíteni, mert szerintem az a legfontosabb most. Tehát ez szerintem egy nagyon-nagyon fontos feladata a kultúrának. Nyilván a színháznak ebben óriási szerepe van.

Puskás István: Ha azt mondjuk, hogy Debrecen gondoskodó város, a gondoskodó város azt gondolom, hogy erre is abszolút ki kell, hogy terjednek és ki is terjed. Az, hogy figyeljünk arra, hogy egyrészt segítsük ezeknek a helyzeteknek, ha úgy tetszik, mentális, emocionális feldolgozását, akár a traumáknak is a feldolgozását. Másrészt pedig pontosan, amit igazgató úr mond, hogy ezeket a közösségeket, és valószínűleg egy jó darabig még kis közösségekben kell gondolkodnunk, és egyáltalán nem baj, hiszen a kis közösségek, a kis formátumok, a kis rendezvények, a kis események sokkal emberközelibbek tudnak lenni, mint a gépiesen bonyolított nagy formátumú dolgok. Nyilván arra is megvan az igény, hogy nagy koncert is legyen, amikor meg lehet tartani, de hogy szerintem az emberi kapcsolatoknak az újra szövésében pontosan a kultúrának abban, hogy ott lesz segítség, hogy ezeket a kis közösségeket kezdje el újraépíteni és segít abban, hogy visszataláljunk. Az elszigetelődött, elmagányosodott egyének visszataláljanak a közösségek felé. És egyébként, ez is egy olyan fontos irány, amiben mi is gondolkozunk, hogy amikor újra nyithatunk, akkor - ahogy egyébként tavaly nyáron is ezt már tettük. Tudnunk kell olyan lehetőségeket teremteni, ahol ezek a kis találkozások, kis közösségi találkozások meg tudnak valósulni.

Mint egy háznál a malter, ami összeköti a különálló téglákat. Hogyan lehet mégis hatékonyan éreztetni mi az ember érzése. Itt valami van, értem van, én is része vagyok, bevonódtam.

Puskás István: Hogy együtt vagyunk, Debrecen.

Beszélgetünk a jövőről, akkor nyilván arról is muszáj, hogy milyen múlttal rendelkezik Debrecen, ennek kapcsán nem lehet megkerülni egy témát szerintem. Jelentős azon írók száma, akik neve kötődik Debrecenhez és itt nemcsak Szabó Magdára gondolok, mint aki a hazai és nemzetközi színtéren is népszerű magyar író, hanem Tar Sándor vagy Borbély Szilárd, Térey János munkásságára is. Az igazság az, hogy van bőven teendő ezen a téren. Itt van például Kölcsey esete. Túl vagyunk a kultúra napján, a Himnusz megírásával ez a bizonyos januári dátum lett a magyar kultúra napja. A fiatal Kölcsey 14 évig élt Debrecenben, diákként ott volt Csokonai Mihály temetésén is, és ami nagyon érdekes, hogy szerintem Debrecenben Kölcsey zsenialitását is ünnepeljük ezen a napon. Szerintem Magyarországon kevés városnak adatik meg, hogy ilyen múlttal, ilyen emlékekkel egy kicsit új életet leheljen a Kölcsey-történetbe, meg tudjunk róla emlékezni. Vannak-e tervek esetleg arra vonatkozólag, hogy hogyan lehet a sok-sok kulturális termék, ikon mellett a Kölcsey kultuszt Debrecenben élővé tenni? 2023-ban kettőszáz éve lesz majd annak, hogy megírta a Himnuszt.

Puskás István: Az egyik legfontosabb gondolkozás, jó irányokra kérdezel rá, de most ezzel kapcsolatban azért hadd legyek már egy picit rejtélyes és csak annyit hadd mondjak már, hogy…

Beletenyereltem valamibe?

Puskás István: Nagyon-nagyon, úgyhogy köszönöm is szépen ezt a magas labdát.

Merthogy tényleg szó szerint szent meggyőződésem, hogy Debrecen legfontosabb hozzájárulása a magyar nemzeti kultúrához, az az irodalom.

Nyithatunk mindenféle politikai vitákat, de az, hogy Debrecen a magyar irodalom fővárosa, az szerintem nem megkérdőjelezhető dolog. Hiszen ha Budapesttől eltekintünk, ami egy sajátos pozíciójú város, a magyar irodalom legnagyobb teljesítményei Debrecenhez kötődnek. A reformátor íróktól a reformkor gyakorlatilag össze nagyja, ugye a nemzeti romantika összes nagy szerzője megfordult Debrecenben, nagyon fontos alapokat kap Debrecenben a modernitás nagy fordulata, a nyugatosok nagyon fontos írói megint csak kötődnek Debrecenhez és hát ugye a kortárs irodalomnak a rendszerváltás utáni irodalom szerintem négy kiemelkedően magas teljesítménye Debrecenhez köthető. Vagy inkább három, és akkor ugye még Szabó Magda, aki pedig rendkívüli, tényleg egy igazi üstököse a magyar irodalom egén. Szóval, hogy ez egy olyan nagyon erős pozíció, amit tudatosan még tovább kell építenünk, tudatosan kell foglalkoznunk vele. Erre már van egy nagyon erősen körvonalazódó dolog, de erre körülbelül egy hónap múlva hadd térjünk már vissza. Lesz majd egy olyan apropó márciusban, a terveink szerint, amikor ezzel elő fogunk állni, egy fontos nemzetközi pályát akarunk nyitni a debreceni irodalom számára. De ez márciusban lesz biztos, és akkor hadd beszéljünk már erről. Kötjük majd a helyi hagyományokat egy nemzetközi perspektívához terveink szerint, de valóban nagyon-nagyon igazad van abban, hogy az irodalom és Debrecen nagyon furcsa viszonya olyan értelemben a múltjához kötődik. Nekünk nincsen nagy épített örökségünk, viszont van egy olyan nagy irodalmunk, amiben ott él a régi Debrecen. Rengeteg irodalmi szövegben ott él az a Debrecen, ami mára már nem látható, van egy ilyen imaginárius, egy ilyen képzeletbeli, egy irodalmi Debrecenünk. És itt ugye például ebben a színházzal is nagyon sokat gondolkozunk, hogy ezt hogyan lehet láthatóvá tenni. Gondoljunk csak a Légy jó mindhaláligra, ugye az nemcsak a kollégiumban játszódó regény.

Éppen tavaly jubilált, ugye?

Puskás István: Így van, tavaly volt százéves a Légy jó mindhalálig is. Vagy ugye Petőfinek a kifejezetten kritikus sorai Debrecenről, az is fontos. Emlékezet Debrecennel kapcsolatban. És nyilván ez városunk múltjának nem fizikális, hanem az irodalmi jelenléte szerintem egy olyan nagyon izgalmas helyzet, amivel tényleg még többet tudunk foglalkozni.

Kis közösségek, lakóközösségek, városrészek be tudnak ebbe kapcsolódni? Van olyan városrész, amelynek van emléke egy-egy írónkkal. Van egy városi szintje, ahol megnyilvánulhatnak ezek az események. Itt nemcsak egy szavalóversenyre vagy irodalmi napokra gondol az ember, hanem arra, hogy mi az, ami összekötheti, vagy egyfajta szinergiát is biztosít a különböző kulturális intézmények és kultúra iránt érdeklődő közönség között. Például az irodalom, az valóban ilyen tud lenni. Gondolkodása késztet, párbeszéd nyit.

Puskás István: Pontosan, így van, összeköt, vagy akár ugye még egy horizontot hadd villantsunk fel, ez ugye a nemzetközi horizont. Például Szabó Magda viszi Debrecen hírét szerte a világban, ez egy olyan, hogy mondjam, ziccer, amit nem lehet kihagyni, Azt, hogy Szabó Magda kapcsán a nagyvilágban is tudunk Debrecenről beszélni. Nagyon mérges voltam, amikor a The Guardian kétszer is írt mondjuk decemberben vagy novemberben Szabó Magdáról, vagy a New York Times is többször foglalkozott vele, és egyetlen egy cikkben le nem írják Debrecennek a nevét, tehát ezt mi nem engedhetjük meg Debrecenben magunknak, azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetet kihagyjunk, hogy ne kössünk ilyen fontos teljesítményeket a városhoz.

Igen, a Szabó Magda életmű feltérképezésében személyesen érintett vagyok, úgyhogy csak támogatni tudok minden ebben előremutató lépést.

Gemza Péter: Mi pedig azt a részét tudjuk erősíteni a színházon belül, hogy ez egy örökség. És ezt az örökséget úgy tudjuk igazán tovább vinni, hogy meg is mutatjuk. A Sík Ferenc-díjat megkapta a kortárs drámáért való munkálkodás terén. Ez mégis csak kiemeli a színházat a színházak közegéből. A Nyílt Fórum szerveződés során fiatal drámaírók szövegein dolgoznak egy éven keresztül, két-három dramaturg foglalkozik egy drámaíróval. Nálunk, itt Debrecenben kerül először színészek kezébe. Mondhatnám az Irodalom Éjszakáját is, ami Budapesten kívül csak Debrecenben van. Gyakorlatilag 23 ország aktuális kortárs drámájából születő szövegeket olvasnak föl színészek Debrecen különböző helyszínein. Tehát ezek mind-mind olyan dolgok, amik azt a fajta innovációt segítik, hogy ez folyamatos maradjon, ez az atmoszféra, ez az irodalmi közeg, és ez érezhetővé váljon, az egész városban.

Puskás István: Hogy élő legyen az irodalom, így van, persze.

Gemza Péter: Mi ezzel tudunk hozzájárulni és nagyon erősen szeretnénk a következő időszakban a Csokonai Színház katalizátor szerepét egyre jobban kidomborítani.

Ha önkritikus próbálsz lenni, akkor az adott tartalom el tud jutni a kultúrafogyasztókig, megtalálja a maga közönségét? Eljut oda, ahova eljuthatna?

Gemza Péter: Vannak dolgok, amiknek érdemes eljutni, és vannak olyan dolgok, amik réteg igényt elégítenek ki. Fontos, hogy az a közeg, amelyik foglalkozik ezzel, az is táplálékot találjon vele. Nagyon fontos dolog, hogy mi a fókusz. Én azt gondolom, hogy például az Irodalom Éjszakája, az egy nagyon népszerű, széles, tehát sok embert megmozgató rendezvény, nyilvánvalóan Nyílt Fórumos felolvasószínházi előadások, ezek nyilvánvalóan sokkal kisebb réteget fognak meg, de a Deszkafesztivál, az egy elég sok embert megmozgató rendezvény. Ugye a Magda Feszt az megint egy más dolog, Nem feltétlenül kell úgy nézni valamit, hogy egy rendezvény nagyon-nagyon sok embert tudjon megszólítani, persze ez is egyfajta hozzáállás, meg az is, hogy a sok-sok kicsi dologgal mégiscsak egy nagy, egy széles réteget tudunk megszólítani.

Nem lehet kikerülni szerintem olyan új műfajokat, mint mondjuk a slam poetry, vagy ha már egy kicsit a képzőművészet felé kacsint az ember, vagy a kortárs művészet felé, akkor akár a street art különböző megnyilvánulási formái is jelen vannak. Hogyan láttok lehetőséget az együttműködésre? Például a Deszkát kibővíteni egy olyan kortárs művészeti fesztivállá, ahol több művészeti ág megjelenhet akár. 

Puskás István: Alig várjuk, hogy a közönség elé tudjunk lépni akár ilyen új formátumokkal, hiszen ez határozott cél, hogy a minél frissebb, minél kortársabb legyen.

Általánosság, lassan kezdem nem szeretni a kortárs szót, tehát amikor már kiírnak egy festőművész alá a tv-ben egy olyan titulust, hogy kortárs festőművész, akkor elgondolkozok, hogy ez a fogalom, ez mennyire működik még.

Tehát mondjuk akkor úgy, hogy mai. Amikor arról beszélhetünk, hogy letapogatni igényeket, abban abszolút ez is benne van, és például a Deszkafesztivál kapcsán, vagy a Magda Feszt kapcsán már kifejezetten zajlanak olyan előkészületek, amik ebbe az irányba való nyitást is mutatnak.

Gemza Péter: Az egyetemi színpaddal is vannak közös terveink. Hogyan lehetne megmozdítani és főleg kifejezetten erre koncentrálni, hogy mik azok az új friss dolgok, amik most születőben vannak.

A Latinovits Színház befejezésének utolsó fázása Fotó: facebook.com/puskasistvankultura

Ezzel az átalakulással, a kínálat modernizálásával, vagy az igények szerinti alakításával egyfajta új közönség is létre jön. A fiatalok körében meglévő igényszükségletre tud-e választ adni egy-egy ilyen kulturális ágazat vagy műfaj? A színház mellett a képzőművészet is izgalmas terület. Mi újság van jelenleg a Modemmel?

Puskás István: Hát a szegény Modem, az ugye most úgy áll, hogy ott vannak az elkészült gyönyörű kiállítások, és várják, hogy tudják a közönséget fogadni. Várják, hogy a közönség megtekinthesse őket. Amúgy ez is egy olyan izgi helyzet, hogy ott az a fantom jelenlét, hogy ott vannak ugye a terekben a műtárgyak és azok úgy vannak, hogy nincsenek. Klasszikus példa, hogy a Laokoón-csoport nem művészet addig, amíg el van ásva a földben, onnantól lesz műalkotás, amikor az láthatóvá is válik. Egy még komplikáltabb helyzetben vagyunk most, valaha nagyon szépen meg lehetett mondani, hogy mi a magas kultúra és a művészet és mi az ellenkultúra, mi az ellenművészet, ma már ez egy sokkal komplexebb viszony, de hát ettől izgalmas.

Visszatérve még azért a Modemre. A kétezres években nemzetközi szinten is ismert volt a Modem Európa több platformján. Volt két nagyon neves kiállítás, amelyben közreműködtél is, annak létrehozatalában szakmai tanácsadóként részt vettél. Egy kicsit lehetne a saját gyermeked is akár a Modem. Látsz-e esélyt arra, hogy visszakapja azt a presztízst, amit a kétezres évek derekán elnyert a Modem azzal a tevékenységgel, amit folytatott? Most azért valljuk meg őszintén, hogy vannak nagyszerű kiállítások, de a hazai, vagy a nemzetközi szakmai piacon nem nagyon van igazán súlya. 

Puskás István: Hát nagyon nehéz helyzetben van a Modem, hiszen a kortárs művészeti, képzőművészeti szcéna óriásit lépett előre, és ugye Magyarország is egyre integránsabb része ennek a hálózatnak. Ma egyre nehezebb. Ugyanaz, mint a zenében, egyre nehezebb kiugrani egy zenei teljesítménnyel, hiszen akkora a kínálat, akkora a zaj, a nyüzsgés, ha a képzőművészet nyelvén akarom, akkor egy olyan színes helyzet van, hogy ebben egyre nehezebb láthatóvá válni. A Modemben abszolút benne van ez a lehetőség, egy olyan térről van szó, egy olyan adottságú térről, amely kínálja ezt a lehetőség.

Fotó: facebook.com/modemdebrecen

Az európai feltételeknek, előírásoknak minden szempontból megfelel? Ez a feltétel tehát adott.

Puskás István: Igen. Bár, ez is érdekes, mert ugye amikor megnyílt, akkor abszolút, technikailag is az akkori követelményeknek megfelelő helyszín volt. Mióta a kiállításipar - mondhatjuk ezt nyugodtan- az utóbbi tizenegynéhány évben felfutott, egy nagyon erős piacon kell versenyezni a Modemnek, mint helyszínnek, ami egyre nehezebb. Ugye egyre nagyobb költségekkel, egyre nagyobb kiállítások utaznak szerte a világban, ez nagyon sok milliárd eurós iparág.

Az átlagember el sem tudja képzelni, hogy milyen költségbe kerül egy-egy ilyen kiállítás…

Puskás István: És pontosan azért, mivel ugye megy fel az egésznek a presztízse, az ázsiója. Egyre több pénz van benne, ezért a helyeknek is versenyezni kell egymással, azzal, hogy mit kínálnak ezen a piacon. Illetve mivel egyre több, egyre magasabb presztízsű, egyre nagyobb értékű műtárgyak utaznak, ezért a különböző technikai feltételek is egyre magasabb szintűek.

Ahova tizenéve még simán odaadtak egy fontos művésztől egy fontos művet, ma már nem biztos, hogy odaadják, merthogy nincsenek bizonyos olyan technikai követelmények, vagy olyan biztonsági követelmények, amelyek tizenéve még elégségesek voltak, ma meg már nem.

Tehát ebből a szempontból a Modem sincsen könnyű helyzetben, de én is ugyanakkor azt gondolom, hogy a lehetőségek, azok megvannak, ott is.

Egy SWOT analízisen sok minden kijönne!

Puskás István: Ez egy nagyon nagy kihívás, mert ugyanúgy, mint ahogy az autók is évente vagy pár évente újabb meg újabb szériákkal, újabb meg újabb technológiai megoldásokkal jönnek elő. Az autógyártóknak is versenyezni kell ezen a piacon, hogy milyen műszaki tartalmakat kínálnak a vásárlók számára. A színháznál is ugyanez van, ugye most pont egy ilyen folyamat zajlik. Készül a két színház beruházása, milyen fény, milyen hangtechnika kerüljön bele. Az, ami három éve vagy öt éve még a tervezés fázisában egy csúcstechnológia volt, mára elavult. Amit ma beépítünk, az öt év múlva lesz elavult. Szóval ez egy nagyon nagy kihívás és ebben a versenyben azzal is lehet magunkat erősíteni, hogy nemcsak ilyen körforgásokba megyünk bele, hanem kitalálunk egy stratégiát, kitalálunk egy Debrecen számára érvényes pozíciót, és azt építjük, amit mi tudunk vállalni. Erre mondtam az elején, hogy nyilván mondjuk Modem a Tate Modernnel, vagy a Pompidouval soha nem fog tudni versenyezni, sőt akár mondjuk magyar szinten is a nagy kiemelt budapesti múzeumokkal nem fog tudni versenyezni, de meg kell találni azt a szegmenst, ahol érdekes tud lenni, izgalmas tud lenni, nemzetközileg is fel tudja magára hívni a figyelmet, Ez egy nagy kihívás. 

Most jelenleg a Paksi Képtárt, Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Térrel együtt emlegetik, nem pedig olyanokkal, mint amivel lehetne. A lehetőség a Modemben jelenleg is ott van, egy nagy-nagy kérdőjel, hogy miként és hogyan. Ha a turisztika újra kinyitja a kapuit része lehet a fent említett kulturális csomagnak, stratégiának a Modem,  mint kulturális brand, kulturális zászlóshajó?

Puskás István: Muszáj is, pontosan azért, merthogy ez egy nagyon nyüzsgő piac. Ha már ugye a régi időknél tartunk, a Modem történetének első legnagyobb dobása, az a Leonardo kiállítás volt, ami kapcsán persze, lehet arról vitatkozni, hogy annak volt-e helye egy kortárs művészeti múzeumban, de az kétségtelen, hogy magát a brandet, azt beégette, a nevet, azt beégette egy nemzetközi közegben is a fejekbe.

Ha kulturális marketing szempontból tanítható valami akkor, ami ott zajlott, az egy jó példa. Te hogy emlékszel vissza? Van valami, ami átemelhető a jövőbe?

Puskás István: Sose fogom elfelejteni. Az úgy zajlott, hogy az akkori igazgató, Gulyás Gábor november végén, december elején felhívott telefonon, hogy figyelj már, Firenzében láttam ezt a kiállítást, ezt el kellene hozni a Modembe. Én január 2-ára megszerveztem Firenzébe egy találkozót, január 2-án kint voltunk Firenzében és augusztus 16-án a kiállítás úgy nyílt meg, hogy közben még megjárta Tokiót, a tokiói Nemzeti Múzeumot. Ma már, ez tényleg hazárdjáték, teljesen lehetetlen, hogy egy fél év alatt egy ilyen volumenű kiállítást elhozzunk Debrecenbe.

Gemza Péter: Hogyha tényleg stratégiában gondolkodok, én mindig erre térek vissza, akkor az is nagyon fontos, hogy egy-egy ilyen esemény mivel tud még párban lenni, és akkor hogy hogyan lehet azt átlátni. Ha azt szeretnénk tényleg, hogy ennek turisztikai jelentősége legyen, azt hogyan lehet úgy felépíteni, azokat a heteket, azokat a hétvégeket.

Puskás István: Ugye, rendszerben gondolkodunk.

Gemza Péter: Így van és ebből a szempontból is minél több ilyen szinergiát képzünk, annál erősebb lesz a Debrecen brand, vagy Debrecennek a kulturális ereje.

A szállodák alig várják, hogy ilyen szempontból is tervezhetőek legyenek a turisztikai csomagjai. Minden mindennel összefügg. Van-e elég forrás? Átrendezte-e a vírus - lehet, hogy költői kérdés – és ha igen, milyen módon a költségvetést, amely évről évre csökken? Miként érinti ez a kulturális intézmények működését, az általuk kínált tartalmat? A debreceniek mit fognak ebből érzékelni?

Puskás István: Azt gondolom, hogy most egy kifejezetten jó költségvetés készült.

A kultúra szempontjából, vagy úgy általában?

Puskás István: A körülményekhez képest a kultúra szempontjából is, nyilván számolunk azzal, hogy az első félév, az egy csendesebb fél év, de az első negyedév, az első négy-öt hónap mindenféleképpen. Nyilván bármennyi pénzből tudnánk nagyokat álmodni, de én azt gondolom, hogy egy biztonságos, ugyanakkor minőségi kulturális szolgáltatásnak a feltételei adottak a városban. Persze, sokkal nyugodtabbak lennénk mindannyian, hogyha még több pénz lenne, de a költségvetés abszolút biztosítja azokat a feltételeket, amiből egy minőségi kulturális életet fogunk tudni Debrecenben megvalósítani már idén, 2021-ben is. És abban is bízom, hogy el tudnak piciben indulni akár olyan új folyamatok is, amelyek majd elkezdenek épülni a jövő felé, még ebben az időszakban. Nemcsak az előbb említett rendszer szintű átalakításokat visszük, hanem elindítunk egyelőre piciben egyéb folyamatokat, amelyek aztán majd…

Olyan sejtelmes vagy, Most nem lehet sehova menni. Ha megnyílnak a kapuk, mik ezek a pici apró lépések?

Puskás István: Egy konkrét történetet nyugodtan tudok mondani már, mondjuk a könnyűzenére való szisztematikus odafigyelés, hogy ilyen szépen fogalmazzak. Tehát a korábbi évekhez képest ebben az évben elindítunk több olyan kis projektet, amivel a helyi könnyűzenét igyekszünk segíteni. Ugye, egy olyan szektorról van szó, ami nagyon nagy veszteségeket szenvedett az utóbbi években, és hát még ezt az évet se látjuk előre. Nagyon sokat beszélgettünk erről a szereplőkkel. Hogy van az hogy Pécs egy országos ismertségű könnyűzenei életet produkál, Debrecen pedig a maga körülbelül 150 zenekarával nem tud eddig a szintig eljutni? Ez nagyon sok mindenen múlik, pici segítségeken és nagyon sok múlik azon, hogy beszélgessünk, szereplők tudjanak egymásról.

A Rocksuli Debrecen egyik kiemelten fontos kulturális értéke, országosan is egyedülálló, több, mint harminc éves története során fiatalok ezreinek adott képzést, kínált utat a zene felé. A tavalyi 1.000.000 Ft után idén 3.000.000Ft-al támogatja a város. A fotón Balogh Miklós Péter a Rocksuli vezetője és Puskás István. Fotó: facebook.com/puskasistvankultura

Elindult egy konstruktív párbeszéd?

Puskás István: Ez már javában zajlik, amiben mi igazából mediálunk. Elindul egy olyan egy rendszer szintű együttműködés, amiben bízom, hogy a közeljövőben már eredményeket is fog produkálni. Vagy éppen egy másik területet had említsek. Tovább visszük azokat a folyamatokat, amit egyébként a kulturális stratégia, vagy az EKF  (Európa Kulturális Fővárosa) is megfogalmazott, hogy legyen minél több olyan közösségi tér Debrecenben, ami segíti a civil, az alulról jövő kulturális szerveződéseknek is az életét. A B24 ominózus helyszíne bízom benne, hogy a közeljövőben tovább fog épülni, és dolgozunk új ilyen tereknek a létrehozásán, adott esetben már 2021-ben is.

Egy év múlva elképzelhető, hogy már készítitek elő a Latinovits Színház átadását? Tervezhető ez már most?

Gemza Péter: Abszolút, az előkészítés fázisában vagyunk. Egy év múlva, 2022 tavaszán.

Puskás István: A céldátum, az március.

Gemza Péter: Heti szinten többször is egyeztetések folynak és nagyon jól halad a munka, úgyhogy nagyon várjuk. Mi úgy készülünk, hogy jövő év márciusában, április, tehát ebben az időszakban már egy megnyitó előadással indulhatunk. Sőt, nem is csak előadással, hanem egy egész programsorozattal hogy megnyíljon az új színházi tér, ami kifejezetten, mint Csokonai Fórum lesz.

Egy olyan helyet szeretnénk, ahol nagyon sokféle funkció találkozik, ahol le lehet ülni, ahol lehet beszélgetni, ahol oktatási pólust is ki tudunk építeni.

Oktatási pólust is? Bővebben?

Gemza Péter: Igen, szeretnénk az egyetemmel közösen együttműködni. Már van több karral, például a zeneművészeti karral kezdeményezés, de természetesen az Ady Gimnáziummal is együtt gondolkodunk.

Tánc terén is?

Gemza Péter: Tánc terén is. Nagyon sok olyan multifunkcionális kulturális tér készül, ami alapvetően a színházi funkciót fogja ellátni. Nagyon-nagyon várjuk már.

Ha lesz nyitás április körül, akkor hogy képzelje el a debreceni kultúrára kiéhezett néző hova tud menni? Milyen programokkal készültök?

Puskás István: Nyilván azzal készülünk, hogy amikor nyithatunk, akkor is fokozatosan fogunk nyitni, tehát bizonyos létszámkorlátozások, vagy rendezvénytípusokra vonatkozó korlátozások mentén fokozatosan fogunk visszatérni az élet teljességébe. Én azt gondolom, hogy tavaly nyáron is viszonylag jól vizsgázott már Debrecen ebből a szempontból. Az, hogy kivittük a közterekre, a közterületekre a kultúrát a közlekedő tereket közösségi terekké változtattuk. Ezzel készülünk első lépésben, tehát arra, hogy akár még a tavalyinál intenzívebben is, de egy nagyon sokszínű programkínálattal lakjuk be Debrecent. A belvárost és nem csak a belvárost. Aztán pedig majd haladunk, ahogy a nyitás lehetővé teszi. Valószínűleg először nyáron a szabadtéri helyszínek, akár a szabadtéri színpad, akár a legkülönbözőbb egyéb szabadtéri helyeknek a belakása. A tavalyi Hamlet például egy jó vizsgaelőadás volt ebből a szempontból is. És aztán bízunk benne, hogy minél hamarabb vissza tudunk térni a zárt terekbe is. Már mi is mindannyian nagyon készülünk erre, és azon vagyunk, hogy egy nagyon színes, nagyon élénk, és a lokális értékekből építkező, a lokális és a debreceni kultúra értékeit bemutató, megmutató igazi közösségi élményeket adó programok várjanak majd mindannyiunkat.

Mondhatjuk, hogy találjunk újra egymásra?

Puskás István: Pontosan.

Gemza Péter: Így van. Mivel a próba ugye elég speciális helyzet a színházban, ha csak belegondolunk abba, hogy például az énekkar hogy tud próbálni, vagy a színészek hogy tudnak próbálni. Egy darabig lehet a maszkot használni, egy darabig minden szabályt tényleg nagyon-nagyon sarkosan betartunk, de van az a pillanat, mondjuk főpróba héten, amikor már a maszkhasználat, az már nagyon nehézzé válik.  Ott már le kell vegyük, és ezért olyan berendezéseket vásároltunk, amelyek folyamatosan sterilizálják a levegőt, folyamatos tisztítás van. És ugyan ezek a berendezések, azok akkor is meg fognak maradni, mikor a nézők előtt fogunk játszani, tehát a nézőinket már olyan helyzetben akarjuk várni, ahol egy folyamatosan biztonságosabb hely legyen, mint bármi más, amit el tudunk képzelni. Ez a városnak és a Csokonai Színháznak is nagyon fontos szempont.

A nyarat tervezve, a Szabadtéri Színház program összeállításában nagyobb részt vállal a Csokonai Színház. A néző milyen változást fog érzékelni a kínálat tekintetében?

Gemza Péter: Igen, igen, nagyobb. Szerintem ez is egy fontos dolog azzal kapcsolatban, amit alpolgármester úr mondott, hogy a helyi erők azok, amelyek egy kicsit hangsúlyosabban lesznek jelen.

Ez is egyfajta struktúraváltásnak a része?

Puskás István: Amikor azt mondjuk, hogy különböző kompetenciákat rendszerszinten összenézzük, akkor az, hogy a Szabadtéri Színpadnak a programstruktúráját a Csokonai Színház állítja össze, az az intézményünk, amely ugye színházi területen a legkompetensebb, az éppen egy ilyen rendszerszintű együtt gondolkodásnak a része.

No, csak gondoltam, hogy beszéljünk róla, mert a nézők lassan keresik a kínálatot, Mikor lehet valamit látni ebből?

Gemza Péter: Most már nemsokára a program is kint lesz.

Puskás István: De megnyugtathatjuk a színház, a szabadtéri színház közönségét, hogy ugyanúgy lesznek természetesen a megszokott vendégelőadások is, amiket nyilván mindenki vár majd.

Megfordult már a fejetekben, hogy még jobban kihasználjátok a Nagyerdő adta lehetőségeket és esetleg a tóra építsetek egy színpadot? Látható néhány jó példa erre.

Puskás István: Bizony-bizony. Ugye ki lehet fordítani a Szabadtéri Színpadot, ott van egy nézőtér rész.

Nagyon köszönöm nektek ezt a beszélgetést, szerintem sok érdekes témát, területet érintettünk. Próbáltunk kicsomagolni néha sejtelmesnek tűnő gondolatok.

Puskás István: Babonából voltam ennyire rejtélyes, egy sor olyan folyamatnak az elején vagyunk, ahol az első lépéseket tesszük éppen.

Egy-két dolgot azért sikerült elő bányászni abból a zsákból. Bizonyos társadalmi problémákra, hiány dolgokra próbál reflektálni vagy reagálni a kultúra. Próbáltunk válaszokat keresni bizonyos kérdésekre a programkínálattal, vagy a tartalommal, vagy az átszervezésekkel kapcsolatban, hiszen ez mindig egy folyamat, amelynek kedvezményezettje a néző. 

Gemza Péter: Igen, és a Csokonai Színház, mint nemzeti színház, ugye a két épülettel, tényleg egy olyan helyzetbe kerül, ahol támogatni tudja az alkotói folyamatot. Ez egy óriási lépés lesz, hogyha mind a két épület  - a történelmi épület és a Fórum épülete - szolgálni fogja a Csokonai Színháznak azt a művészi koncepcióját, ami eddig is erős volt. Ezzel az infrastruktúrával, azért az egy komoly erőtér lesz.

Puskás István: A nézők számára biztos, hogy már csak a megérkezés élményétől kezdve, tényleg a legapróbb kiszolgáló helyiségekig teljesen más minőség fogja őket fogadni. Más dolog lesz színházba járni, mint eddig.

Porkoláb Gyöngyi