Tóth Dávid

A mai Címlapsztoriban egy sportoló lesz a vendégünk, akit már akár a tévésztárok közé is sorolhatnánk. A Világbajnok és olimpiai ezüstérmes, Európa Játékok aranyérmes kajakozó, aki számára a 2020-as év hozta el a televíziós népszerűséget, hiszen kétszer szerepelt az Exatlonban, a Dancing with the Starban és ő volt az a bizonyos rózsát osztogató Nagy Ő is. Tóth Dáviddal beszélgetünk.

Ha visszamegyünk egészen a gyermekkorodig, miért választja az ember magának a kajak-kenut? Azért ez nem a legkönnyebb sportág, és nem egy sakktáblát kell magaddal vinned az edzésekre, továbbá gondolom, hogy a kiskorodat is rendesen elvette. 

Mondhatni igen, de ugyanakkor, ha most a kérdés második felére reflektálok, akkor a sakktábla sem mindenkinek egyszerű, legalábbis maga a játék nem. Kiskoromban nem igazán mérlegeltem, hogy a kajakozás a könnyű vagy nehéz sportág közé tartozik. Nekem nagyon egyszerű volt egyébként, mert anyukám egy olyan helyzetbe tett ezzel, ami életem legmeghatározóbb pillanata volt. Az általános iskolás tanító nénim panaszkodott neki, hogy Dávidka elég eleven gyerek és kezdeni kellene velem valamit. Ekkor voltam mindösszesen hat éves, és egyből fel is ajánlotta a lehetőségét annak, hogy az ő fia éppen a velencei vízi sportiskolában kezdett el edzőként dolgozni, és javasolta anyukámnak, hogy vigyen el hozzá és próbáljam ki a kajakozást, hátha tetszeni fog. Ez történt 1991-ben, és furcsa ezt így kimondani, de nekem ott meg is pecsételődött a sorsom. Nagyon megszerettem a víz közelségét, a természetet, a kajakozást és ott ragadtam, aztán ki sem akartam próbálni semmilyen más sportot. Persze testnevelés órák keretein belül kézilabdáztunk, fociztunk, kosaraztunk, de így komolyabban semmi mást nem sportoltam.  

Ezt mind Székesfehérváron tetted, vagy akkor már elköltöztél onnan? 

Alapvetően nekem velenceiek a szüleim, és én is itt nőttem fel, úgyhogy adta magát a helyzet, hogy a velencei vízisport iskolába vigyenek, aztán biciklivel jártam az edzésekre. Körülbelül nyolc perc alatt le lehetett érni bringával, és én minden pillanatát imádtam, mert ezzel teltek a nyaraim, aztán az év többi hónapjai, és ez tette ki úgymond az életemet. Már a gimnáziumot is az alapján választottam ki, hogy tudtam nálam prioritást élvez a kajakozás, mert szeretnék tovább sportolni, és amikor 14 éves koromban el kellett döntenem merre tovább, akkor az alapján választottam, hogy minél közelebb legyen, és ne kelljen Székesfehérvárra beutaznom, mert túl sok időt venne el, és anélkül több jut a sportra és tanulásra. Úgyhogy tényleg ez határozta meg az életemet, és ez alapján alakult ki egyfajta rendszer az életemben, hogy mindig tudjak időt szakítani a tanulás mellett az edzésekre vagy éppen fordítva.  

Egyébként könnyen érted el a sikert a sportban?

1993-ban vagy 1994-ben, tehát három évvel később, mint ahogy elkezdtem kajakozni. Ezekben az években már elindultam versenyeken, 9 évesen pedig már magyar bajnokságot nyertem. És hogyha emlékeim nem csalnak, akkor utána minden évben a korosztályos magyar bajnokságot is. Mindig egy nagy kihívás volt ez számomra, de nyilván a csapattársaimnak, ellenfeleimnek is, hogy ha jó eredményt értünk el, akkor örültünk, de szerettünk volna akkor a következő évben is hasonló eredményeket elérni. Szerintem 15 éves lehettem, amikor egyéni kajak egyesben korosztályos magyar bajnok lettem, és akkor gondoltam először arra, hogy de jó lenne ezt majd felnőttként is elérni. Itt még nem gondoltam olimpiai sikerekre, vagy, hogy milyen jó lenne világbajnokságon részt venni. Aztán kajak-kenuban a 17-18 éves korosztály az, amikor az ifi korcsoportba léphetünk, és amikor én ennyi idős lettem akkor kijutottam az egyik évben az Eb-re, ifi Vb-re, az előbbiről pedig ezüstéremmel, utóbbiról világbajnoki címmel tértem haza. Itt döntöttem el, hogy akkor én felköltözöm Budapestre, és egy professzionálisabb csapatban szeretnék edzeni, és olyan csapattársakkal körülvenni magam, akik olyan edzővel készülnek folytatni a pályafutásukat, hogy felnőttben is sikereket érhessenek el.   

 A legnagyobb siker az a 2012-es londoni olimpiai ezüstérmed. Hogyan élted meg ezt, úgy hogy majdnem arany lett, vagy inkább az erős ezüstnek örültél? 

2011-ben Kulifai Tamással nyertünk Szegeden világbajnokságot, kajak kettes 500 méteren, és már ekkor eldöntöttük, hogy mindenképpen oda fogjuk tenni magunkat, hogy a következő évben kijussunk az olimpiára. Ekkor még arra abszolút nem gondoltunk, hogy olimpiai bajnokok, vagy egyáltalán érmesek lehetnénk, hanem csak szerettük volna meglépni ezt a lépcsőfokot, amihez az első legfontosabb lépés az volt, hogy megnyerjük a hazai válogatót, és megszerezzük az olimpiai induláshoz szükséges jogot. Aztán amikor ez összejött akkor pedig azt a célt tűztük ki magunk elé négyen, Kammerer Zolival és Pauman Danival kiegészülve, hogy az első hatban szeretnénk végezni. Nagyjából azt is sejtettük, hogy ilyen negyedik-ötödik helyre elég a teljesítményünk, május környékén pedig az Európa-bajnokságon ötödikek lettünk, ami azt igazolta, hogy valóban nagyjából ennyire vagyunk képesek, de az olimpiáig még ekkor volt egy jó pár hét hátra, és elkezdtünk még többet készülni, és jobban össze is csiszolódtunk ezáltal. Így már az előfutamban nyújtott teljesítményük alapján láttuk, hogy az időeredményünk talán a második vagy harmadik legjobb a mezőnyben, és itt kezdtük elhinni, és nagyon akarni azt, hogy összejöjjön az az érem, és szerencsére így is történt, mert összejött az ezüst. 

A sportkarriered óta pedig már egy újabb karriered is van, a televíziózás. Láthattunk az Exatlonban, a Dancing with the Starsban táncolni, majd újraindult a Nagy Ő aminek te voltál a főszereplője. Hogyan élted meg ezeket a szerepeket, és egyáltalán azt, hogy felkérnek, mint örök agglegényt, vagy a sikertelen párkeresőt. Milyen megfogalmazás volt benned a Nagy Ő kapcsán?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem tőle, ugyanakkor azért örök agglegénynek nem nevezném magam, mert volt pár hosszú párkapcsolatom, sőt menyasszonyom is régebben, de egyik sem úgy alakult a végén, hogy hosszú távon megmaradt volna. Aztán az igazán lényeges kapcsolatom után kellett egy-két év, hogy lezárjam magamban, plusz még három-négy év eltelt mire ott tartottam, hogy tényleg nem találtam azóta senkit, és ekkor kerestek meg ezzel a műsorral, én pedig elgondolkodtam rajta, hogy miért is ne próbálnám meg műsor keretein belül megtalálni az igazit. Nagyjából egy-két hetet gondolkodtam rajta és nem vágtam rá egyből az igent, inkább átrágtam magam rajta először, de végül úgy voltam vele, hogy tényleg, miért ne? Első körben azt céloztuk be, hogy 20 lánnyal fog indulni a produkció, és úgy voltam vele, hogy ha nekem 20 lánnyal kell megismerkednem akkor benne lehet a pakliban, hogy lesz egy olyan is a többiek között akivel ki tud alakulni egy tartósabb kapcsolat. 

Említed, hogy nem igazán jöttek össze előtte a kapcsolatok, szerinted ennek mi lehet az oka egyébként? Mert jóképű, sportos olimpikon vagy, tehát mondhatnánk azt is, hogy ennél több nem is kell talán. Vagy pont ez volt a baj, hogy így esélytelen komolyan ismerkedni?  

Szerintem talán az lehet a baj, hogy az igazán komoly kapcsolatom után megtört bennem valami, és onnantól nehezen nyitottam mások felé. Úgy gondolom, hogy ez lehetett az oka annak, hogy nem sikerült komoly kapcsolatot létesítenem senkivel. 

Hogyan élted meg magát a műsort, hogy minden lánynak te kellettél? Számomra kicsit furcsa, hogy a mai metoo-t övező világban egy ilyen műsor létre tud jönni, mert kaphatod a bántást is érte rendesen, hogy az ember nyilvánosan castingol vagy szelektál a lányok között. 

Természetesen ez így van és nyilván benne is volt a pakliban, de ez is egy olyan fajta műsor ahol a végén csak egy maradhat, és ezzel a lányok is tisztában voltak, meg persze én is, hogy időről időre haza kell küldenem pár embert. Próbáltam előtte felkészíteni magamat, hogy ez nem lesz egyszerű, de amikor ott voltam élesben, akkor tényleg nehéz volt megtennem, és nagyon nehéz volt elengednem olyan embereket, akikkel közel kerültünk egymáshoz és megkedveltük egymást, még ha szerelem nem is alakult ki köztünk, de a szimpátia igen. Emiatt néhányszor nehéz volt kimondani, hogy számukra véget ér a játék és befejeződik köztünk ez a fajta ismerkedés. 
 

Ha jól tudjuk, akkor ennek a kapcsolatnak végül is vége lett, számodra mennyire volt nagy csalódás ez? 

Teljesen vége lett, igen, de Laurával egészen jól tudtuk kezelni ezt a dolgot, és azért sajnálom is, hogy rövidre sikerült. Mindketten lelkesek voltunk, amikor vége lett a forgatásnak, és nagyon intenzív heteket töltöttünk együtt, de aztán felszállt az a bizonyos rózsaszín köd, az a fellángolás, amit szerelemnek éreztünk, és rá kellett jönnöm, hogy ez csak egy nagyon erős impulzus volt, ami két hónap után kihunyni látszott. 

Sportoló léterde hirtelen csöppentél bele a televíziózás világába. Ez nyilván a sport mellett egy extra népszerűséget is hozott számodra, ami a mindennapjaidban is meglátszik, mert leginkább talán már a Nagy Ő-höz, vagy az Exatlonhoz kötnek téged. 

Igen, elég sok helyen megismernek már, a leggyakrabban gyerekek jönnek oda hozzám és közös szelfit vagy autogramot kérnek, számomra pedig ez nagyon szívmelengető érzés. Kimondhatatlanul jó érzés számomra, és boldog vagyok attól, hogy ha kapok egy e-mailt, vagy akár a közösségi médián egy üzenetet, netalántán személyesen jönnek oda szülők hozzám, hogy a fia vagy lánya miattam kezdett el kajakozni.

A népszerűség egy másik oldala hogyan csapódik le nálad? Például ha a lányok így tudják, hogy szingli vagy és jobban mernek próbálkozni nálad. Szórakozóhelyen megmutatkozik ez, hogy a műsor óta hamarabb odalépnek hozzád a lányok? 

Most épp nem vagyok szingli egyébként, de persze ettől függetlenül van, aki próbálkozik, de ezekre az üzenetekre nem szoktam reagálni, mert úgy gondolom, hogy vagyok olyan klasszikus felfogású, hogy szerintem a férfinak kell megküzdenie a nőért, és hogyha a nő teszi meg az első lépést, vagy annál kicsit többet is azért, akkor az számomra nem annyira vonzó, mert én szeretek megküzdeni valakiért, azt gondolom, hogy úgy az igazi.  A szórakozóhelyeken pedig többször is előfordult, hogy odajöttek hozzám, és leszólítottak, de ez szerintem nem annyira tolakodó, és nincs ebben semmi rossz.

És azért egy Dancing with the Stars-t is megéltél, mennyire voltál előtte egy táncoslábú alkat?

Semennyire sem voltam az, de pont ez volt a lényege, hogy olyan embereket kérjenek fel, akik nem tudnak táncolni, és a profi táncosok majd megtanítják őket. Közben azért pár emberről kiderült, hogy volt egy olyan alap tánctudásuk, ami kimagaslott a többi amatőr között. Én bevallom, hogy lelkes amatőrként vetettem bele magamat a tanulásba, és nagyon nehezen ment az elején, de ez is egy hatalmas kihívás volt a számomra az életben, és büszke vagyok arra, hogy belevágtam és megcsináltam. Tudom, hogy fejlődtem és jobb lettem, mint amikor az egész elkezdődött, de azért voltak sokkal jobbak is nálam, akik többet is fejlődtek, mint én. 

Végezetül még azt áruld el, hogy mit tudhatunk a civil életedről? Maradtál a kajak-kenuban, láthatunk-e még aktív sportolóként, vagy ettől már teljesen visszavonultál? 

Az aktív sportot már két éve befejeztem, de a sportágamtól, a kajak-kenutól nem szakadtam el teljesen. Jelenleg is a Kajak-kenu Szövetségnél dolgozom, mint regionális akadémia menedzser, van egy régióm, ahol több mint 30 egyesület tartozik hozzám, és ezeknek az egyesületeknek a versenyzőivel tartom a kapcsolatot, edzőtáborokat, versenyeket szervezek. Ilyen feladatok tartoznak hozzám, és nagyon szeretem ezt csinálni, és azt, hogy a kajak-kenu mellett maradtam.