Herendi Gábor

Herendi Gábor, az ország egyik legismertebb és legsikeresebb filmjeit megalkotó rendezője, akinek köszönhetjük többek között a Valami Amerikát is, amit már 20 éve a legnépszerűbb vígjátékok között tartanak számon. Tanársegéd volt 1985-től 1991-ig a Semmelweis Egyetem fogpótlástan klinikáján. '91-ben adta fel a fogorvosi hivatását, és egy reklámügynökség kreatív igazgatója lett. 1994-ben pedig megalapította saját filmgyártó cégét, a Sky Film stúdiót.

Visszamegyünk egészen az időbe, 1984-ig, amikor fogorvosként diplomáztál, az ember miért hagy ott egy ilyen tökéletes szakmát?

Ez egy nehéz kérdés, nem tudok nagyon röviden válaszolni rá, de a lényeg az, hogy én mindig is filmrendező szerettem volna lenni, de akkoriban csak úgy vettek fel a Filmművészeti Főiskola rendező szakára, hogyha van egy diplomád, vagy legalább öt év szakmai gyakorlatod a filmiparban. A szüleim fogorvosok, fogtechnikusok, és nagyon erőltették a fogorvosi szakmát. Hogy picit megnyugodjanak a kedélyek, elvégeztem az egyetemet, és ezzel a diplomával akartam jelentkezni a főiskolára. Különben jelentkeztem, és csak nem vettek föl. Úgyhogy egy kisebb vargabetűvel kellett megoldanom, hogy a belépjek a filmszakmába. Gyakorlatilag a rendszerváltás jött a segítségemre, amikor a reklámszakma egy vadiúj dolog volt, nem nagyon voltak szakemberei ennek a területnek, és oda lehetett szemtelenkedni, és menet közben megtanulni ezt a dolgot, és így kezdtem el reklámfilmekkel foglalkozni.

Ha jól tudom, az keltette fel az érdeklődésed, hogy egy rendező körül tudtál legyeskedni.

Igen, nekünk családi jóbarátunk volt Fábri Zoltán, és gyerekként ki tudtam menni a forgatásaira, tényleg ott alakult ki bennem, hogy ez annyira klassz dolog, hogy ezt szeretném csinálni.

Fiatal srácként miért volt vonzóbb a rendezői szék, mint a színészet, amikor a kamera előtt állhatsz, és ott vagy a látószögben?

Érdekes, hogy engem a színészet sose érdekelt, én nem is szerettem volna soha a kamera elé kerülni. Egyszer szerepeltem Antal Nimród filmjében, de azt is megbántam. Nem érzem magam komfortosan. A kamera mögött viszont nagyon-nagyon szeretek lenni. Inkább ez való nekem.

Ahogy említed, elindult a reklámbiznisz. Mit szóltak ehhez a szülők? Akkor nem mondták, hogy mégiscsak van egy komoly végzettséged?

De nagyon kétségbe voltak esve, hogy hogy tudok otthagyni egy ilyen bizonytalan dologért egy olyan biztos dolgot és megélhetést, mint a fogorvoslás. Egyszerűen annyira akartam csinálni, és néha visszatekintve én is elcsodálkozom magamon, hogy hogy mertem meglépni, de ma már állatira örülök neki, hogy volt bátorságom.

A kilencvenes évek elején jó volt reklámfilmeket készíteni? Együtt kezdtétek Geszti Péterrel, Rónai Egonnal.

Az egy nagyon-nagyon jó időszak volt. Egy új szakma alakult ki, és nagyon nagy lehetőségek voltak kísérletezni, volt rá pénz, a nagy multinacionális cégek bejöttek az országba, és gyakorlatilag ők maguk behozták azt a know how-t, amivel mi tudtunk dolgozni. Egy elképesztően komoly tanulási időszak is volt.

Felkészített a filmrendezésre?

Engem nagyon. 2000-ben azért mertem belevágni a Valami Amerika forgatásába, ami egy nagyjátékfilm volt, mert technikailag magabiztos voltam, hiszen addigra már több száz reklámfilmet készítettem.

A reklámfilm-gyártás akkoriban iparosodott futószalag munka volt vagy jobban ki lehetett teljesedni művészileg?

Az mindig is egy alkalmazott művészet volt, szóval nagyon művészkedni nehéz, mert ott van egy megrendelő, aki fizeti a dolgot, és az ő elképzelései szerint kell dolgozni. De ha az ember kivívta az elismerést, akkor voltak lehetőségek, és lehetett csinálni klassz reklámfilmeket, úgyhogy én nem panaszkodom, nagyon-nagyon fölkészített engem egy nagyjátékfilm elkészítésére.

A Valami Amerika már több mint 20 éves. Mikor kezdted tervezni?

Az egy nagyon hosszú előkészítési folyamat volt. Nagyon sokáig írtam a forgatókönyvet, csiszolgattam, dédelgettem, sok emberrel konzultáltam, mindenki óva intett, hogy Gábor, ezt nem szabad megcsinálni, nagyon belterjes. Nagyon hittem benne, és ez adta az erőt, hogy aztán összehoztam. Én is megdöbbentem, hogy mekkora siker lett, és mindig megkérdezik, hogy mi a titka, de nem tudom megmondani. Azt hiszem, friss volt az egész. Talán az is lehetett a titok, hogy én reklámfilmeken nőttem föl, és annak nagyon divatosnak, trendinek kellett lenni, és ez hozott új színt a dologba.

Miért pont Amerika?

Az egy kitalált sztori. Meg se tudnám mondani, hogy miért ez jutott eszembe, viszont akkoriban, a rendszerváltás után már szabadon lehetett jönni-menni, és nagyon sok magyar jött haza, aki korábban Amerikába emigrált, disszidált. Volt egyfajta attitűdjük, amire felfigyeltem, és egy picit görbe tükröt akartam mutatni.

Ne menjünk el a casting mellett, egyszer azt mondta Oroszlán Szonja, hogy tulajdonképpen neked köszönheti a karrierjét, hiszen a diploma után egy évvel már egy ilyen sikeres filmben szerepelhetett. Összeraktál egy castingot Szabó Győzővel, Szervét Tiborral. El kellett menni megnézni őket az egyetemen?

Nagyon fontosnak tartottam, hogy jó színészeket találjak. A Győző abszolút a fejemben volt, őt ismertem már egyéb filmekből, meg színházból. Szervét Tibit is a színházban szúrtam ki magamnak, a Szonja pedig castingra jött. Tehát ez egy hosszú előkészítési folyamat volt, és fontos volt, hogy megtaláljam a legjobb embereket, legmegfelelőbb színészeket a feladatra.

Mi az, amit neked kellett kézben tartani? Mennyire voltál maximalista?

Dönteni nekem kell. Persze vannak csapatok, részlegek, akik segítenek. Tehát, hogy nem én vettem a várost a nyakamba és kerestem meg a helyszíneket, hanem egy csapat erre hozott opciókat, és a végső döntést nekem kellett meghozni, de hát ez természetes, az a rendező felelőssége. Neki van egy elképzelése az egészről. Az a film nekem már nagyon a fejemben volt, pontosan tudtam, hogy milyen típusú dolgokat akarok, de ez egy csapatmunka.

Pindroch Csaba többször is lobogtat egy forgatókönyvet Bűnös város címmel. Neked tervben volt 20 évvel ezelőtt, hogy egyszer majd süssük rá valamire a Bűnös város című filmet?

Mind a három Valami Amerika részben visszajött, és egy nagyon vicces mém lett belőle, ezért jött az ötlet, hogy egyszer majd jó lenne megcsinálni. Sok írói vagy nézői levél érkezett, hogy miért nem csinálom meg, akkor azért volt egy pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy hajrá, csináljunk belőle valamit.

Mikor kezdtétek érezni a Valami Amerika 1 sikerét? Bevallom neked őszintén, tizenegyszer néztem meg a moziban, megszámoltam.

Nagyon érdekes volt az életútja a mozikban. Nem is indult olyan jól, nem volt sok nézője, valószínűleg azért is, mert engem se ismertek a nézők, a színészek is ismeretlenek voltak, és egyértelműen a szájhagyomány kapta fel. Nagyon ritka az, hogy egy mozi a második hétvégén többet csinál, mint az első hétvégén, mert általában lecsökken a felére a nézőszám. Itt ez megfordult, és onnantól kezdve szárnyalt. Emlékszem, hogy a Titanic-kal együtt ment, és a 20th Century Fox, aki a Titanicot forgalmazta, írt nekem egy levelet, hogy gratulálok, hogy elsüllyesztette a Titanicunkat, mert a Valami Amerika 28 héten át volt a budapesti top 10-es listában, a Titanic meg csak 27 héten át.

A második és a harmadik rész nézői nyomás volt, színészi kívánság vagy a te vágyad?

Leginkább nézői nyomás volt. A színészek is nagyon szerették csinálni, és nagyon jóban lettünk, jóban maradtunk. Sokszor beszéltünk róla, és akkor úgy voltam vele, hogy ha tudunk olyan forgatókönyvet írni, amelyik méltó lehet az első rész sikeréhez, hát akkor miért ne?

Volt egy ikonikus jelenet, amikor Stohl Bucinak a börtönben kellett szerepelnie. Nehéz volt ezzel megkeresni őt?

Nem, nem. Buci nagyon jófej volt. Én elmondtam neki rögtön, hogy mi a helyzet, hogy saját magát kéne alakítani egy kínos ügyben, kérdeztem, hogy mi a véleménye, és azonnal rábólintott, nagyon jó fej volt. Szerintem az az egyik legviccesebb része a filmnek.

Nehéz volt Hujber Ferit hazacsábítani Angliából?

Nem, nem, nem. Ő akkor már sokat volt itthon, szerepelt is valamilyen reality show-ban, és jött boldogan. Abszolút nem volt nehéz.

Egy interjúban azt mondtad, hogy a Kincsem és a Toxikóma a kedvenc filmjeid, a Valami Amerikát nem említetted. Még mindig ehhez tartod magad?

Nem, nem. Olyan szempontból szerencsés vagyok, hogy szeretem a filmjeimet, csak akkor azok friss élmények voltak. A Kincsem egy nagyon nagy vállalás volt. Nagyon-nagyon rettegtem, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és nagyon boldoggá tett, hogy ilyen nagy siker lett. A Toxikóma meg azért volt egy nagy vágyam, mert már annyi vígjátékot készítettem, hogy akartam egy komolyabb dolgot, aminek üzenete van, mélyebb rétegekbe is lemegy, és a Toxikóma ilyen film volt. Nem vártam, hogy ilyen nagy közönségsikere lesz, de az lett, és nagyon jól esett.

A Brigi és Brúnó egy húsz évvel ezelőtt már játszott, egy vagy két évadot megélt szitkom. Mit lehet erről tudni, illetve miért vártak 20 évet?

Hogy miért vártunk 20 évet, azt nem tudom megmondani, mert mi nagyon-nagyon szerettük csinálni, de kell ehhez egy tévécsatorna, amelyik megrendeli. Húsz éve is nagy sikerrel ment. Szabó Győző és Oroszlán Szonja párosa, akik a vállukon cipelik ezt a szitkom sorozatot. Ez a nagyon-nagyon vicces sorozat párkapcsolati kérdéseket jár körül és annak a humoros oldalát mutatja. Nagyon-nagyon sok epizód készült 20 évvel ezelőtt, és ez a Viasat-nak köszönhető. Ők találták ki, hogy milyen jó lenne folytatni, és Győző meg Szonja nagyon-nagyon boldog volt. Én is, mert nagyon szerettem csinálni, és azt gondolom, hogy húsz évvel később a Szonjának is, meg a Győzőnek is jobban áll ez a sorozat. Beleértek ebbe a szerepbe, és szerintem viccesebb lett, mint húsz évvel ezelőtt.

Megírt párbeszédek és szituációk vannak? Mennyire kell improvizálni?

Nem, abszolút megírt. Ez egy létező kanadai sorozat, annak a licence, és nagyon-nagyon jól megírt jelenetek. A két magyar író, Hárs Anna és Benedek Albert állati profin magyarította ezeket a jeleneteket. Talán még azt is merem mondani, hogy gazdagabbá tették, mint az eredetit, úgyhogy a két színészünk nagyon-nagyon élvezte a forgatást, mert ha jó a dialóg, jó a szöveg, jó a szituáció, akkor ők is gördülékenyebben tudják hozni a formájukat.

Mennyire vagy velük szigorú? Úgymond együtt nőttetek fel a Valami Amerikával.

Nem kell velük szigorúnak lenni, mert annyira érzik egymást, olyan jó közöttük a kémia, és annyira nekik való ez a sorozat, hogy szinte egy örömzenélésnek mondható. Nekik is vannak ötleteik. Nincs igazi szigorúság, jól haladunk vele, és pontosan tudják, hogy mit kell csinálni.

Mi a jelen, lesz-e Máté Péter, vagy még élvezzük a Bűnös várost?

Kicsit nehéz most a helyzet. Máté Pétert nagyon szeretném, de nem aktuális. Nem tudom, hogy mi lesz, próbálkozom, most is fogok pályázni, egyszer csak áttöröm a falakat.

Nyugtass meg minket, hogy vannak forgatókönyvek.

Igen, nagyon sok van.