Mehringer Marci

Mehringer Marcival beszélgettünk, aki zenekarával nem olyan rég komoly balesetet szenvedett hazafelé az autópályán. Mindannyian súlyosan megsérültek, a hangszereik megsemmisültek. Marci az egyik legnépszerűbb tehetségkutató 4. helyezettje lett, óriási népszerűséget kiharcolva magának.

Hogyan kapcsolódtál gyermekkorodban a zenéhez?

Valójában semmi közöm nincsen a zenéhez, a drága családomban soha senki nem volt zenész, még csak nem is került a zene közelébe. Belső organikus hang volt, hogy csináljam, mára pedig már kiteljesedett valamilyen szinten. Nem volt ennek semmilyen háttere. A szüleim mindig támogattak.

Ki volt a minta?

Alapvetően a klasszikus régi rockzenészek, főleg a Mick Jagger és a Rolling Stones. Édesapám nagy Rolling Stones fanatikus volt, de még mindig az. A magyar zeneipart nem igazán ismertem egészen addig, amíg nem kerültem bele. Nekem ez egy nagyon új dolog.

Énekelni kezdtél vagy hangszeren tanultál először?

Jártam klasszikus gitározni, de szinte mondhatjuk, hogy kirúgtak. Jártam énekelni, de onnan is. Bárhová jártam, minden meghiúsult egy idő után, de nagyon sokat kaptam azoktól az emberektől. Támogatást, tanácsokat. Hamar kiestem a klasszikus oktatásból, nem szerettem a kereteket.

Miért rúgtak ki? Rosszcsont voltál? A zene alapja a klasszikus zene.

Nem gondolom feltétlenül fontosnak a klasszikus oktatást, nálunk, a zeneiparban nagyon sokan tanultak meg autodidakta módon zenélni, és utólag képzik magukat. Szerintem sokkal fontosabb, hogy az ember szívvel-lélekkel és vérrel csinálja ezeket a dolgokat, akkor sokkal igazibb. Teljesen mindegy, hogy először tanul-e klasszikus zenét. Én azt hiszem, hogy azért hullottam ki, mert bár aranyos, jó lelkű gyerek voltam, de egy kis pofátlan rossz is, önfejű, makacs.

Mit szóltak ahhoz a szülők, hogy elkezdtél zenélni, és elindulni a sztárélet felé?

A sztárélet valószínűleg nem ilyen, de mindig is azt mondták, hogy járjak egyetemre, és tanuljak. Azt mindig megfogadtam, hogy tanulok, de elfogadták a zenét, és támogattak benne, nem mondták, hogy ne csináld, csak az éjszakától féltettek.

Pofonnak érezted, amikor elküldtek a suliból?

Nem, ez nem volt ilyen drasztikus. Jó kapcsolatban vagyok mindenkivel. Az ének tanárom az egyik legnagyobb támogatóm volt, csak nem jártam órára, elkéstem, pótolnom kellett volna. Figyelemzavaros. Most jó helyre koncentrálom a bohém énemet, a nyugalmat meg máshová, így megvan a balansz.

Mikor kezdett kialakulni a fejedben a zenei pálya?

14-15 évesen. Egy-két éve csinálom komolyabban. Nincs egy hétköznapi állásom, tanulok és stúdiózok, koncertezek. Másfajta beállítottságot igényel az, hogy egyetemre járok és zenélek.

Mit tanulsz?

Közgazdásznak tanulok. Ez egy jolly joker dolog, nagyon sok minden lehetek még. Majd kiderül, hogy diplomás zenész leszek-e.

Mikor kezdett kialakulni a saját zenei stílusod?

Jó kérdés. Pont a Lovassy mondta, hogy egy előadó legjobb lemezei az első két lemez, amikor még keresi a hangját. Ez ránk is tök jellemző. Eddig csak kislemezeket csináltunk. Most kezdjük megtalálni magunkat. Van benne hiphop is, van benne rock is, van benne pop is, és van alternatív.

Mikor kezdtek el figyelni rád? Az X-Faktorban?

Persze, hogy az X-Faktorban. Sosem tartottam természetes szituációnak, inkább egy extrémitásként jelent meg az életemben, hogy egyik nap zéró ember ismeri a nevemet, a másik nap meg megismernek a boltban. Ez egy hatalmas különbség, és lelkileg is fel kell dolgozni. Most már nagyon szeretem ezt. Nagyon-nagyon pozitív élmény, ha valaki odajön képet csinálni, vagy beszélgetni. A tehetségkutatóban még túlságosan gyerek voltam, beestem oda. Sok jó emberrel találkoztam, de meg kellett emészteni. Hirtelen kellett nagyon nagyot nőni, szerintem az elmúlt két évben ez sikerült, mostanra már tényleg dalszerző vagyok. Ez hülyén hangzik, de rutinszerűen ez a munkám, ezzel foglalkozom éjjel-nappal. Ebbe is bele kell tanulni.

A tehetségkutatóban a fizimiskáért rajonganak, de utána kell letenni valamit az asztalra?

Valójában így van. Nagyon-nagyon nehéz átvinni az embereken azt, hogy te nem az a göndör énekes, kiscsávó vagy a tévéből. Meg kell mutatni, hogy sokkal mélyebb gondolataid vannak, sokkal érdekesebb alak vagy. Három-négy hét alatt nem lehet bemutatni az embert, két és fél órában, az édeskevés. Félreértés ne essék, nagyon sok pozitív élményt kaptam. De utána kell felépíteni magunkat, és felnőni a feladathoz.

Emlékszel arra, amikor először odamentek hozzád az utcán?

Állandó megfelelési kényszer volt bennem. Aggódtam, hogy nem tudok elmenni valakivel meginni egy sört, vagy vacsorázni egy lánykával, mert mindig megismernek, odajönnek, és ez mennyire rossz. Mostanra már teljesen máshogy van. Nem azért jönnek oda, mert megismernek a tehetségkutatóból, hanem mert írtam egy dalt, és tetszett nekik. Ez nagyon nagy különbség, és meghatározza az élményt.

Sokan akarnak barátkozni az ismertséged miatt? Meghúzod a határt?

Összességében nincs rossz tapasztalatom. A barátaim a kezdetektől velem vannak. A baráti köröm 5-6-7-8-20 éves. Vannak új ismeretségek, és vannak olyanok is, akikkel gimnáziumban rosszban voltam, most pedig barátkoznának, de már késő.

Hogy emlékszel vissza az X-Faktorra? Végül nem nyerted meg. Gondoltál arra, hogy nem te nyersz?

Őszintén szólva én végig gondoltam, hogy nem fogom megnyerni. Nem csak azon múlik, hogy hogyan zenélsz és hogyan nyilatkozol. Rengeteg különböző aspektus van. Nem is érdemeltem volna meg, nem is voltam ott szakmailag, ahol kéne. Most egy egész más verseny lenne, lehet, hogy azt gondolnám, hogy megérdemlem, de nem bánom, hogy akkor nem én nyertem.

Te vagy az első olyan ismerősöm, akinek a lábán van a fesztivál karszalag.

Megkaptam, és a buszban így raktam föl. Nincs semmi extra mögötte. Sok ékszer van rajtam, meg mindenféle hülyeség, és zavar koncert közben, hogy lifeg rajtam. Gyűjtöm a szalagokat, és szeretném egyszer lelaminálni az összeset, csinálni belőle valamilyen absztrakt festmény, vagy valami ilyesmit.

Az egyik posztodban azt írtad, hogy egy álmod valósult meg azzal, amikor felléptetek a Halott Pénz előtt.

Mindenkinek egy álom fellépni a Budapest Parkban. Előzenekar voltunk, tehát nem a mi saját Parkunk volt, de nagyon remélem, hogy az is eljön majd. Dávidék meghívtak minket maguk elé Pécsre, és szerintem jó benyomást tettünk. Persze húzós tizenkétezer embernek játszani. De a legnagyobb élmény számomra. Egyébként ez jellemzi az egész elmúlt egy évet, hogy fel kellett nőni sok mindenhez. Ez olykor nagyon-nagyon nehézkes tud lenni, de nem baj.