Nincs barát, csak ellenség – kritika a Slawa című filmről

Dusa Tibor legújabb – amatőr színészekkel forgatott – filmje, a Slawa Debrecenben játszódik, így az itt élők több ismerős helyszínt és jelenetet találhatnak benne. Ez a helyi mindennapokba helyezi a történetet, miközben a háttérben egy súlyos leszámolás zajlik: az orosz maffia keze a cívisvárosig is elér.

A rendezőnek ez a második nagyjáték filmje, korábban egy vígjátékot készített Pecakúra (2021) címmel. Most azonban merőben más témához nyúlt, hiszen a Slawaban Debrecen „sötét oldalát” ismerjük meg, mely a film fikciója szerint erősen hajaz az amerikai maffiatörténetekből ismert alvilágra. Az itt élők azonban mit sem sejtenek az éj leple alatt vagy épp város határán folyó eseményekről.

A történet főszereplője Borislaw Rybakov, alias Slawa (Szögyényi László), aki nyolc éve él Magyarországon. Van egy saját sportegyesülete, emellett pultosként dolgozik egy szórakozóhelyen. Éppen Magyar állampolgári vizsgát készül tenni, ám egyik este egy rendőrnyomozó, Bagosi Imre (Tóth János) felkeresi és kiderül, hogy mindent tud a múltjáról, valamint azt állítja, hogy Slawa egy értékes bélyeg tulajdonosa. A nyomozó üzleti ajánlatot tesz neki, de ő nem bízik benne, ám mivel rengeteg adósága van, végül mégis úgy dönt, hogy él a lehetőséggel. Bagosi elmeséli neki, hogy még 1932-ben Slawa nagyapja lopta el a bélyeget egy moszkvai kiállításról, ami azután az apjához került, tőle pedig valószínűleg hozzá. Slawa nem hisz a neki, ezért utána jár a dolgoknak és végül elő is kerül a bélyeg. Nincs más hátra, mint nyélbe ütni az üzletet, azonban senki sem tudja, hogy kiben bízhat valójában.

A filmben a közeli képek és kézikamerás felvételek dominálnak, s főleg a test a test elleni harcot ábrázoló jelenetekben premier és szuperplánok váltogatják egymást. Ezzel a nézők testközelből figyelhetik a küzdelmet és szinte magukon érezhetik az ütéseket. Sőt többször a szereplők szemszögéből látjuk az eseményeket, azaz szubjektív nézőpont igen meghatározó. Érdemes kitérni arra is, hogy a film teljes egészében Debrecenben játszódik, így több ismerős helyszín is feltűnik benne: egy kávézó, egy ételbár, egy szórakozóhely, sőt a vidámpark is. Ez abból a szempontból mindenképpen előnyös, hogy a történetet a város mindennapjaiba helyezi, ám az egyes helyek közötti váltásokban van némi kivetni való. Debreceniként nézve egyből szemet szúr, ha a város egyik végéből hirtelen a másikban találjuk magunkat, holott a szereplőnk az imént lépett ki az ajtón.

Az alkotás talán legerősebb eszköze a Matthew Tyas által jegyzett zene, mely fokozza a feszültségérzetet és a ráerősít a képekre, sőt egyes esetekben – az akciójeleneteknél – még hatásosabb is a látottaknál.

Ez idézi elő a legjobban azt az érzetet, amit egy ilyen típusú filmtől vár az ember. A zenei alátéteken túl többször hallunk alákevert nevetést vagy különböző hangeffekteket, melyek nem feltétlenül a film legnagyobb erényei, de mindenképpen hozzátesznek az összképhez. A szereplők hangjában pedig sok esetben felfedezhetünk olyan torzulásokat, melyek kissé elvesznek az élményből, például, ha nem halljuk jól, hogy mit is mondd az adott karakter.

A filmben nem hivatásos színészek játszanak, a főbb szereplőket Szögyényi László, Tóth János, Kiss Sándor és Kovács Krisztián alakítja  és a történetben feltűnik még Váradi Ferenc rádiós és Fejér Tamás, az Apollo mozi vezetője is. E szerepek igen testhezállók számukra, hiszen többen közülük képzett sportolók, kiváló harcosok, ami a képernyőn is egyértelműen átjön.

Bár alapvetően a főszereplőket alakító színészekhez illő szerepekről van szó, a dialógusok esetében mégis fellelhetők bizonyos hiányosságok. Azt az érzetet keltik, hogy a szereplők túlságosan a pontos szövegmondásra és nem annak mikéntjére koncentrálnak, ami befolyásolja az összeképet, egyfajta hiányérzetet keltve.

Ehhez kapcsolható a még a halálesetek eljátszása, amely az átélést, vagy akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a színészek beleérzését kérdőjelezi meg. Ha már itt tartunk: amikor valakit lelőnek vagy leszúrnak, – ami többször megesik a film során – az ábrázolás valósághűségét tovább rontja a (mű)vér szinte már vakítóan piros színe is.

Összességében egy izgalmas történet-elgondolásról van szó, melynek kivitelezésében a látottak alapján marad bennünk hiányérzet. Ennek ellenére főleg a zene jelentős hatásának köszönhetően mégis bizonyos fokú feszültség lesz úrrá rajtunk miközben figyeljük a szereplők cselekedeteit. Ez egyúttal ellensúlyozza a párbeszédek hiányosságait is. Sőt a film több váratlan fordulatot is tartogat, hiszen senki sem tudja, hogy kiben bízhat, és pénzért folyó küzdelem során ütések puffannak és lövések is dördülnek a cívisváros „alvilágában”.

Takács Mátyás