Négyen a világ ellen

Mivel e sorok írója még nem élt akkor, amikor a KFT feltűnt, segítségül hívtam nagybátyámat, Sterczli Pétert, aki felidézi a legendás időket: „Képzeld el azt, hogy élsz egy országban, ahol hónapokat vársz a kedvenc zenekarod új lemezére, úgy, hogy naponta elzarándokolsz a város egyetlen lemezboltjába, hátha ott lesz már a kirakatban. Ahol a tévében havonta egyszer van valami zenével foglalkozó műsor és ahol a rockzenét, mint műfajt, akkori jelentőségéhez képest igencsak alul értékelik. Magyarul, fos zenéket nyomnak a hivatalos csatornákon."

 

"Nem is kaptam fel a fejem nagyon, amikor kiderült, 1981-ben Tánc- és Popdalfesztivált rendez a Magyar Televízió. Mivel nem volt sok szórakozási lehetőség, csak leültem valamelyik szombat este a családdal a tévé elé és hallgattam a borzalmas dalokat. Aztán egyszer csak megjelent a színpadon négy festett arcú fazon, furcsán öltözve, s darabos mozgással előadta a Bábu vagy című szerzeményt. Mit mondjak, revelációszámba menő produkció volt. A KFT-t az egész ország megismerte pillanatok alatt.”

 

 

A Laár András, Márton András, Bornai Tibor és II. Lengyelfi Miklós által létrehozott formáció alaposan felkavarta az akkori állóvizet. Egyrészt olyan, a berögzült rock-kliséket mellőző zenei világot hoztak létre, mely meglepett sokakat, másrészt olyan témákat emeltek be dalszövegeikbe, melyeket addig senki. A városi kisemberek szorongásait, a vasárnapi húsleves és rántotthús révületében punnyadó családok apró örömeit éppúgy megénekelték, mint az igaz szerelemre mindhiába áhítozó fiatal, hétköznapi srácok dilemmáit.

 

A Bábu vagy már az elején magasra tette a lécet, de sikerült kilépniük e népszerű szerzemény árnyékából és új és új slágereket alkotni. Mindezt úgy, hogy nem ez volt az elsődleges céljuk, nem elringatni, hanem elgondolkodtatni akarták közönségüket.

 

Első albumuk, a Macska az úton kesernyés látleletet adott a késő Kádár-kori Magyarország aktuális állapotáról. Ezzel az albummal keresztül-kasul turnézták az országot, tényleg bejártak ungot-berket és alapjában véve sikerük is volt. Némi üröm vegyült az örömbe, amikor egyes sajtóorgánumok azt kezdték terjeszteni, hogy ők az államilag támogatott, hivatalos új hullámot képviselik az underground létbe szorult, elhallgatott pályatársakkal szemben.

 

Ilyen az, amikor egy nem piacgazdasági alapokon működő – vagy stílszerűen inkább nyugvó - piacon valaki odajut, azaz valakit oda engednek ahhoz a bizonyos húsos kondérhoz, valakit meg nem. Laárék az itt-ott felcsendülő ellenséges hangok ellenére járták tovább a maguk útját, jött a dupla című Üzenet a liftből/A fodrász, majd a harmadik, elsöprően szarkasztikus album, a Bál az Operában.

 

Ezen szerepel az igazi, tényleges közönségsikert hozó Afrika című dal, mely eredetileg Itália munkacímmel futott, csak egy másik banda hasonló tematikájú száma miatt meg kellett változtatni a szövegét és a címét. Innentől kezdve tényleg az is ismerte őket, aki korábban nem volt vevő abszurd humorral spékelt világukra, amit tovább építgettek soron következő albumaikon. A Siker, pénz, nők, csillogás vagy az Ég és Föld szürrealisztikus (vagy éppen nagyon is realisztikus?) képekkel operáló szerzeményeivel a KFT ügyesen egyensúlyozott a populáris és a mélyebb gondolatokat sugalló alkotások határmezsgyéjén.

 

Mint az törvényszerű, a négy tehetséges és innovatív elme által alkotott alkotóközösség egy idő után belefáradt a közös munkába. 1990-ben kiadtak még egy lemezt A nagy alakítás címmel, aztán szétesett a csapat. Tíz évvel később (Laár helyén Mohai Tamással) kijött az Éljen a szerelem, de a régi sikerekhez képest szerény visszhangot hozott. Aztán kibékültek az eredeti tagok – akik egyébként igazából össze sem vesztek soha – és jóval kevesebbszer, de koncerteznek újra, sőt, elvétve még lemezeket is potyogtatnak az arra nem igazán érdemes nagyérdemű lábai elé.

 

A KFT még mindig izgalmas produkciót nyújt, annyi év után is érdekes és időszerű dalaival, érdemes meghallgatni őket a Lovardában!