Botanikus Kert télen

Látogatásunk során a pálmaházat és a növényföldrajzi pozsgásházat, a kert két legnagyobb üvegházát néztük meg alaposabban. Papp László elárulta, hogy a pálmaházban csak látszólagos a trópusi nyári klíma, már azért is, mert az egyenlítő mentén nincsenek évszakok, csak az örök nyár. Bár télen is hosszasan megy le a nap az egyenlítőhöz képest, a napsütés mennyisége (hossza) kevesebb, és intenzitása is sokkal kisebb, mint nyáron. A késő őszünknek, kora tavaszunknak és a telünk egy részének nappalhosszúsága nagyon hasonlít az egyenlítői trópusokhoz. Ez az évszaki sajátságunk késztet számos trópusi növényfajt ebben az évszakban a virágzásra (pl. trópusi orchideák). A kertben ilyenkor a téli munkálatokat végzik. Bár nem ez a legszínesebb időszak, a növények egy része mégis meglepett bennünket virágokkal és termésekkel.

 

 

A pálmaházban a trópusi és szubtrópusi növényeket láthatjuk, alap esetben – késő tavasztól az őszi fagyok beálltáig – nem ennyire sűrűn, ugyanis a növények egy része csak telel itt. A ház egyik különlegessége a kelet-indiai cikász vagy kelet-indiai szágópálma (Cycas circinalis), ami miatt például egyszer már meg kellett növelni a belmagasságot, hiszen nem szerették volna visszavágni a növényt. Ennek már néhány éve, és hamarosan újra aktuálissá válhat a tető megemelése, hiszen látszólag jól érzi itt magát a növény, egyre csak nő és nő.

 

 

A botanikuskert igazgatója is láthatóan nagyon büszke erre a cikászra, elárulta, azért, mert 1932 körül Soó Rezső – a Növénytani Tanszék első professzora, a Botanikus Kert egyik alapítója és első igazgatója – ajándékozta a Botanikus Kertnek. Ránézésre pálmának tűnik, azonban megtudtuk, hogy csak nagyon hasonlít rá, és egy másik rendszertani csoportba, a jóval fejletlenebb cikászok családjába tartozik, amely a nyitvatermő növényeknek az egyik legprimitívebb famíliája.

A pálmaház másik óriásai a legyező levelű pálmák, amelyek szintén nagyon gyorsan nőnek, gyönyörű hosszú leveleik már súrolják a pálmaház tetejét, azonban amíg lehet, ezeket sem szeretnék visszavágni.

 

 

Országos jelentőségű gyűjteménye van a Debreceni Egyetem Botanikus kertjének a broméliafélékből – főleg az ún. Tillandsia nemzetségbeliekből –, itt-ott még éppen virágoznak, vagy virágozni fognak. Aki mostanában látogatna el a kertbe, érdemes megnéznie ezt a gyűjteményt. Ahogy a Strelitzia reginae-t is, amit mi pompás papagájvirágként ismerünk a banánfélékkel rokon papagájvirágfélék családjából, gyönyörű narancsos-citromsárgás leplű virágzatát mutatja épp a feltűnően kék ivarlevelekkel. Sokan csak a fűszertartóból ismerjük a borsot, itt azonban láthatjuk, milyen maga a növény, és milyen a termése. A szemfülesek 4-5 banánfajt is felismerhetnek a kertben.

 

Érdekességként érdemes egy pillantást vetni a fikusokra (fügefajokra), amelynek Dél-Amerikától Dél-Ázsiáig sok-sok faja létezik. Különleges virágszerkezete van (most épp nem virágzott), és fontos tudni róla, hogy csak speciális rovarok tudják megtermékenyíteni. Számos fajuk hatalmas méretű lehet (akár 60 méter), és 1000-1500 éves kort is megélnek.

 

Egyik faját, az indiai banyánfát (Ficus bengalensis) – amely az indiaiak egyik szent fája – onnan ismerhetjük fel, hogy horizontális ágakat fejleszt, amelyek akár 20-30 méter hosszúak is lehetnek, a korona átmérőjük pedig ennek a duplája. A pálmaházban nincs ekkora helye –évente vissza kell vágni –, ezért sokkal rövidebbek az ágai, így a fő törzs közelében láthatjuk támasztó gyökereit. Ezek a gyökerek a szabadon növekedő fa alsó oldalágaiból fejlődve idővel önálló törzzsé válnak.

 

Egy érdekes jelenséget is megosztott velünk Papp László ezzel kapcsolatban: sok nagymúltú indiai faluban például jellemző volt, hogy a centrumban ültettek ilyen fát, gyakran körül ülték a vének tanácsának tagjai, vagy az egész település apraja-nagyja. A több tíz méterig kinyúló támasztógyökerek miatt olyan, mintha egyetlen fa alkotna egy főteret kitöltő erdőt.

 

 

A pálmaház több oldalán Tillandsia-k is láthatók, mai napig kérdés, főleg az ún. szakállbromélia (Tillandsia usneoides), hogy ezek a növények hogyan élnek meg. Mégpedig azért, mert nincs szükségük talajra, a fajok egy részének nincs gyökere, vagy csak rögzítésre alkalmas, egyszerűen csak kapaszkodnak, lógnak valahol, trópusi fák ágain, sziklákon, nem ritkán villanyvezetékeken (ún. epifitonok), teljes életciklust mutatnak, virágzanak, termést fejlesztenek és érlelnek. Az utóbbi fajon pici, apró zöldes-sárga virágot még ilyenkor is láthatunk. (Nagy valószínűséggel a testükön élő baktériumok, gombák segítségével képesek felvenni tápanyagokat, pl. a hulló por bontása révén.)

 

Folytatjuk.