Februárban folytatódhat a hazai floorball élet

Több mint 8 hónapos kényszerpihenő után november elején játszotta le első, és az évben egyben utolsó OB I-es bajnoki mérkőzését a DEAC floorball csapata, a szövetség döntése értelmében februárban folytatódhatnak a bajnokságok.

Több hónapnyi kényszerpihenő és rengeteg elhalasztott mérkőzés után november elején lejátszotta szezonnyitó bajnoki mérkőzését a DEAC floorball csapata. Azóta kiderült, hogy ez volt egyben az utolsó mérkőzés is, hiszen a Magyar Floorball Szakszövetség november közepén azt a döntést hozta, hogy februárban folytatódhat a küzdelem az OB I-ben. Az első mérkőzésről, és a további tervekről az FM90 Campus Rádió DEAC-al foglalkozó sportműsorában, a TEMPÓBAN beszélgettünk Lánczi Andrással a DEAC floorball szakosztályának vezetőjével, aki egyben a csapat játékosa is.

Nyolc hónap után játszottatok ismételten tétmérkőzést, és hát még mielőtt talán, magáról erről a Phoenix Wizards elleni meccsről beszélnénk, milyen volt, amikor már bemelegítettetek, vagy amikor buszra ültetek, és hát akkor már gyakorlatilag olyan 95%-os biztossággal ki lehetett jelenteni, hogy itt bizony már ismét OB I-es bajnoki meccset játszotok majd?

Lánczi András: Hát majdhogynem már szokatlan volt, inkább én ezt mondanám. Előtte mindenki várta és reméltem, hogy ez a pillanat eljön, de aztán ez megint elkezdett tolódni-tolódni, aztán érdekes, hogy gyakorlatilag akkor került erre sor, amikor egyébként ha ennyi magánvéleményt megengedhetek, lehet, hogy nem is racionális, hogy játsszunk. Pont ezért is úgy voltunk vele, hogy legalább megpróbáljuk élvezni, hogy most az egyszer még talán eljöhettünk játszani, és lehet, hogy mérkőzésünk, egyébként maga a mérkőzés is ilyen volt, hogy az elején még nem igazán játszottunk úgy, ahogy tudunk, illetve egyébként (...) hatvan percről elmondható is volt, de egyáltalán kellett idő ahhoz is, hogy fejben is megérkezzünk ahhoz, hogy ez most már tényleg nem egy edzés, és úristen, nyolc hónap elmúlt, egyébként ilyen érzésen mindenkinek így át kellett esnie.

Ez egyébként mennyire volt nehéz? Bár itt erre már kitértél, hogy gyakorlatilag ott volt a meccs, játszottátok a mérkőzést, de arra gondoltatok talán ti is egy picit óvatosan, vagy félve, hogy lehet, hogy ez az első és egyben utolsó meccsünk is, vagy volt ilyen érzés a csapatnál?

Lánczi András: Volt, meg van, remélem ezzel most nem árulunk el senkinek se nagy titkot, az már tudva lévő volt a Wizards részéről, hogy ők is például még lejátsszák ezt a meccset ellenünk és ők úgy mentek neki a hétvégének, hogy ezt a meccset lejátsszák, mert szerettek volna ellenünk játszani, de hogy ők egyébként november 9-étől felfüggesztik versenyzésüket addig, amíg egyáltalán nem normalizálódik valamelyest a vírushelyzet. Ők már lehet, hogy sejtettek valamit, ugye most (...) teljesen kilátástalan, hogy egyáltalán mikor lehet majd bármit is csinálni a mi sportágunkban. Amikor szombaton is láttuk az esetszámokat, akkor ötezer fölötti esetszám volt, illetve száz fölötti halálozási szám, egyszerűen mi is készültünk igen arra, hogy legalább élvezzük azt, ami tényleg most van, mert lehet, hogy ez a meccs volt a szezonnak első és egyetlen mérkőzése, legalábbis én azt gondolom, hogy 2020-ban én nem hiszem, hogy még egyszer pályára fogunk lépi tétmérkőzésen. Nagyon nagy csoda kellene hozzá.

Egyébként akkor nálatok az edzéseket folytatjátok, vagy így azért talán már nincs is sok értelme az edzéseket megtartani, és egyfajta kockázat is lehetne?

Lánczi András: Ez megint egy jó kérdés, amire nem tudok teljességgel válaszolni. Nekünk az edzési időpontjaink, azok nagyjából érintik ezt a sávot, ezt a nyolc órás sávot már, ugye ami már a tiltott időszakba tartozik. Ebből kifolyólag nem tudom, hogy lesz-e esetleg bármikor másnak legalább olyan időpontja, ami (...) és amit esetleg legalább mi tudunk használni. Erről még én se tudok konkrétumot ismételten. Örülnék, hogyha tudnék erről pontosabbat mondani, de ez jelenleg még nem az a pillanat. Én azért szeretném azt, hogy ne legyen teljes leállás, mert az azt jelentené, hogyha most megint gyakorlatilag harminc napig nem lehet csinálni semmit, de ugye harminc nap után sem egy csettintésre elindulni, mert hogyha gyakorlatilag nem tudnak a játékosok edzeni, akkor az megint egy nagyon nehéz helyzet, megint el kell kezdeni (...) dolgokat, kvázi a nulláról. Persze mindenki törekszik majd arra, (...) én is próbálok majd (...) valamilyen mozgásformát találni. Tehát lehet, hogy így a kondipark lesz a megoldás, amiből több is van a városban.

Nagyon sok tehát a bizonytalanság, de beszéljünk még egy picit erről a mérkőzésről. Ugye a Phoenix Wizards ellen tíz-négy lett a végeredmény a fővárosiak javára. Hogyan értékelnéd a találkozót, bár erre már beszélgetésünk elején kitértünk, hogy fejben nehéz volt, de egyébként milyen volt ez a találkozó?
 

Lánczi András: Hát nagyon vegyes, pozitívumokból sajnos nem tudnék sokat mondani. Az nyilván jó volt, hogy legalább tényleg volt egy alkalom, amikor tudtunk játszani egy épkézláb csapat ellen, jó csapat ellen, illetve az volt még szerintem abszolút pozitív, hogy volt egy újoncunk, Flórián Balázs, aki bemutatkozott, és egyébként ügyesen helytállt. De körülbelül ezzel szerintem ki is merülnek a pozitív dolgok. Az negatívum volt, hogy eléggé szűkös kerettel tudtunk elmenni, de már nem szerettük volna lemondani a találkozót, bár egyébként nálunk is van, volt konkrétan pozitív teszttel rendelkező játékos, aki mondjuk már viszonylag régóta úgymond elkülönült a többiektől, de ezt csak azért mondom, hogy nem nagyon akartunk volna kibúvót keresni, találtunk volna, találhattunk volna, mert lett volna, de nem szerettünk volna e mögé bebújni, hanem tényleg tiszteltük az ellenfelet meg magunkat is annyira, hogy akkor elmegyünk, kiállunk és lejátsszuk ezt a mérkőzést. (...) maga a találkozóról tényleg nehéz szerintem érdemlegesen dolgokat mondani. Mi elmentünk, próbáltunk egyébként tényleg úgy játszani, ahogy az az előző szezonban is ment nekünk, de ez most valahogy nem állt össze. A mérkőzés elején, amit már szintén említettem, látható volt, hogy a hazaiak próbáltak minket dominálni és kontroll alá vonni, tehát nem kevés kapura lövésünk volt az első játékrészben. Második harmadban volt az amikor tényleg szerintem megérkeztünk a meccsbe, és akkor tényleg jó tempót mentünk, jó iramot mentünk, tényleg jó támadásaink voltak, de úgymond a szerencse elpártolt mellőlünk, bár egyébként nekem erről egyénileg az a véleményem és gondolatom, hogy szerencséért is meg kell küzdeni, meg kell dolgozni, ugye már előzetesen is. Szóval így én e mögé nem szeretnék bebújni. Egyszerűen tényleg ott az volt, hogy a második harmadban nagy nehezen kidolgoztunk mindig egy gólt, amivel megint közelebb léptünk, de aztán szinte mindig volt egy gyors hiba, vagy apróság, amit aztán könyörtelenül kihasznált a Wizards és hiába küzdöttünk tényleg, azért, hogy, legyen végre egy gól, lépjünk közelebb az ellenfélhez, legyen szoros a mérkőzés, amint ezt elértük, szinte egyből vissza is vették azt a lélektani és gólszámszaki előnyt is. A harmadik harmadban elfáradtunk, akkor is még eleinte küzdöttünk, próbálkoztunk, szerettünk volna feljebb lépni, de egyszerűen nem tudtuk a különbséget szűkíteni, hanem ráadásul még aztán az az olló, az még ki is nyílt. Úgyhogy sajnos tényleg csak ezt tudom pozitívumként mondani, amit már az elején is válaszoltam a kérdésedre, hogy legalább játszottunk egy jó ellenfél ellen. Van, aki meccsrutint szerzett, de én nagyon örülnék, hogyha tényleg olyan kerettel tudnánk legközelebb játszani, ami valójában rendelkezésünkre áll, hogyha előzetesen mindenkit rendesen edzés után, és ténylegesen úgy tudunk nekivágni egy bajnoki küzdelemsorozatnak, ahogy az mondjuk a tavalyi vagy tavalyelőtti szezonnál is történt.