Gál Kincső junior magyar bajnok 10km-en

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszója, Gál Kincső élete első felnőtt Európa-bajnoki szereplése után aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók országos bajnokságán. A tehetséges sportoló az FM 90 Campus Rádió Kispálya című sportmagazinjában nyilatkozott.

Még mielőtt erről az országos bajnokságról beszélnénk, azért elevenítsük fel a kontinensviadalt. Ugye életedben először szerepeltél felnőtt úszó Európa-bajnokságon. Milyen érzések voltak/vannak benned? Mert gondolom, hogy azért álmaidban egyszer-kétszer előjön még ez a budapesti rendezésű Eb.

Így van. Én nagyon élveztem a felnőttek között versenyezni. Ez volt az első olyan nagy világversenyem, ahol olyan úszókkal voltam körülvéve, akiket addig csak a tévében láthattam, magyar szinten. Tehát olyan nagy úszókkal és olyan klasszisokkal is egy csapatban lenni, együtt mozogni, együtt edzeni, akiket tényleg addig csak a tévén keresztül követhettem, az fantasztikus érzés. Illetve a nemzetközi úszómezőny is nagyon erős volt idén, és nagyon sokan részt vettek. Mindegyik pillanat egyébként nagyon-nagyon jó volt. Nem töltöttem sok időt az Eb-n, az első napon úsztam és jöttem is utána haza, hiszen a következő versenyre kellett már készülni. De nagyon élveztem minden pillanatát, mert nyilván nagyon új élmény volt. Alapvetően remekül meg volt szervezve és rendezve a verseny, úgyhogy mindenféleképpen egy nagyon nagy élmény volt.

Még úgy is, hogy gyakorlatilag nézők nem lehettek a lelátón…

Ez így van. Azért ez nyilván hiányzott, ráadásul ugye Budapesten. A hazai közönség előtt azért az biztos, hogy sokkal jobb lett volna, de ugye a LEN most ezt még nem engedte meg, hogy legyenek nézők. Ezért most ez sajnos üres lelátókkal volt megrendezve.

Jártál már azért pályafutásod során különféle korosztályos világversenyen. Tényleg nem lehet összehasonlítani mondjuk egy ifjúsági, akár hosszútávúszó Európa-bajnokságot egy felnőtt kontinensviadallal?

Nem nagyon. Azért van egyfajta hangulata annak is, de azért mégiscsak a felnőttek között teljesen más, főleg, hogy ugye még fiatalként kerültem ide, és teljesen más a kettő. Azért az ifjúsági versenyek, lehet ez kicsit furán hangzik, de sokkal családiasabbak. Közvetlenebb mindenkivel a viszony, kevesebben is vagyunk és kisebb is minden. Itt viszont azért egy jó nagy csapat volt ráadásul, úgyhogy teljesen más a kettő. Azonban ez így is egy nagy előre lépés volt így elősre.

Beszélgessünk egy kicsit a hosszútávúszó ob-ról, melyet a Magyar Úszó Szövetség 2017 után ismét ,,önállóan” rendezett meg, tehát nem a világkupa keretein belül. 10 kilométeren versenyeztél és összességében a negyedik helyen végeztél. Viszont a juniorok mezőnyében az aranyérmet tudtad hazahozni. Milyen az egyébként, amikor mindenki egyszerre beugrik a kezdésnél a vízbe, a serdülőktől kezdve a felnőtteken át?

Ez most nagyon sűrű mezőny volt. Ugye eddig nem nagyon volt ilyen, hogy ilyen sokan voltunk. Még a világversenyeken sem szoktunk ennyire sokan lenni a vízben így egyszerre. Ez is egy érdekes érzés, amikor egyszerre, körülbelül ötvenen beugrunk, és mindenki ugyanarra akar menni és ugyan addig a bójáig kell eljutni. Nagy a tömeg, sok a verekedés, és nem egyszerű ezért ott helyezkedni. Az elején nem is igazán szokták mondani, hogy lehet úszni, hanem inkább a verekedés és a helyezkedés zajlik az első pár száz méteren. Nyilván erre is meglett a taktika, vagyis az, hogy ki, hogy szokta csinálni. Ez most mindenképpen rendhagyó volt, hogy ennyire sokan indultunk így egyszerre, de hát ezt még gyakorolni kell.

Hogyha van egy előzetes taktikád, hogy hogyan fogod beosztani majd ezt a tíz kilométert. Lehet, hogy ez már 400 méter után borul?

Így van. A nyíltvíz csakis az improvizálás szól. Ugye ezt a versenyzőnek kell megoldani ott a vízben. Nincs ott az edző, nem tud tanácsot adni, ráadásul én nem kívülről látom azt, hogy mi is zajlik. Kívülről azért kicsit könnyebb átvenni a dolgokat, például, hogy merre kéne helyezkedni. Bentről kell mindent észrevenni, meglátni és figyelni rá. Nyilvánvalóan mindenkinek megvan a saját stílusa, hogy ő hogyan szeret úszni, mi az, ami neki beválik, és ezt próbálja ott érvényesíteni. Azonban amikor negyven ember próbálja ugyanazt érvényesíteni, akkor biztos, hogy valamelyik borulni fog. Lehet például, hogy a szerkezete fog megakadni.

Én úgy próbálok úszni, ahogy az nekem jó, de az improvizálás is nagyon-nagyon fontos itt, mert nagyon fontos odafigyelni, koncentrálni, minden egyes másodpercben, hiszen mindenen nagyon sok múlhat. Gondolok itt arra, amikor például valaki gondol egyet és egy iramot vált. Akkor ő elindul, és nekem ott kell lenni fejben és reagálni mindenre. Mert ezeken rengeteg sok másodperc és helyezés is múlhat. Sokszor az egyéni sportokban szokták mondani, hogy csak magunkra kell figyelni, de ez itt most nem volt igaz. Nagyon is oda kellett figyelni a másikra, arra, aki mellettem, előttem és mögöttem volt. Ez mindenképpen a figyelésről is szól, arról, hogy mi történik körülöttem, mit hogyan reagálok le. Ezen pedig nagyon sok múlik.

Kincső, említetted itt ugye a verekedést, ezt nem lehet tényleg szebben, meg másképp mondani. Ahhoz, hogy valaki nyíltvízi úszó legyen, nyilván egyrészt jól, másrészt meg gyorsan kell úsznia. Kiegészítő sportágként, pedig szoktatok karatézni, kick-boxozni, MMA-zni is. Így nagyobb az esély?

Igazából én akkor döbbentem rá, amikor négy éve pont itt volt az első nyíltvízi versenyem. Utána ugye kijutottam ezzel az akkor U17-es Európa-bajnokságra. Ott edzőtáborban voltunk a magyar csapattal és a magyar válogatott elment a Balatonra edzőtáborozni és voltak nyíltvízi edzéseink is. Ekkor szembesültem azzal, hogy ott rendesen tanították azt, hogy a vízben milyen taktikákkal kell úgy verekedni, hogy azt egy a bíró ne vegye észre, és kettő azért, nyilván, hogy akarva-akaratlanul is azért besikerül néha egy-egy ütés. Mert nyilván egymás mellett vagyunk, és ha én éppen úgy viszem a kezemet, akkor megütöm, tehát, ez benne van a pakliban. Azért ez sokkal több szokott lenni mondjuk egy világversenyen, amikor azért nagyon tudatosan és nagyon csúnyán, akár sportszerűtlenül is szoktak verekedni. Én inkább ezt védelemre szoktam használni és csak úgy nem megyek oda valakihez és kezdem el verni. Ezt azonban nem lehet elmondani sok sportolóról sajnos, a nemzetközi mezőnyben. Én inkább akkor szoktam beleállni egy-egy verekedésbe, amikor már nagyon idegesít, vagy nagyon rám jön, és nagyon rám száll. Mert ilyenkor muszáj. Azért az ember nem hagyhatja magát, vagy a másik opció, hogy elúszik tőle. Ez az okosabb enged dolog. Sajnos van olyan, amikor annyira rád szállnak, hogy ezt nem engedik, úgyhogy mindenképpen nagyon oda kell figyelni erre, mert azért ez a verekedés igenis nagyon ott van.

A piros sarokban Gál Kincső. Mint egy bokszmeccsen?

Végül is...  Az a baj, hogy nem csak egy ellenfél van, hanem nagyon sok.

Most szerintem lehet, hogy sok embernek beugrott Risztov Évinek a 2012-es londoni olimpián szerzett aranyérme, ahol gyakorlatilag nüanszok döntöttek a 10 kilométer végén. Tényleg döbbenetes azt elképzelni, hogy a 10 kilométer végén akár egy-két ezred, vagy századon múlik egy olimpiai bajnoki cím sorsa. Azért a te időeredményedet elnézve, a juniorok mezőnyében itt egyáltalán nem beszélhetünk erről, hiszen a második helyezettet több mint két perccel előzted meg. Ez egy nagyon-nagyon tükörsima kis győzelem volt.

Igen, ez így volt. Az elején volt három felnőtt lány, akik az élen voltak és megint csak egy nagyon picin múlott, hogy én két perccel tudtam nyerni. Olasz Anna volt egyébként az egyik, aki vezetett, és ő próbált egy iramot váltani. Egy nagyon erős iramra váltott át, és próbáltam én is lekövetni és felzárkózni. Viszont, akik mögöttem voltak, vagy nem észlelték, vagy nem időben. Annyira lemaradtak, hogy azt már nem lehetett behozni, tehát olyan erős iramot vettünk már négyen az elején, hogy úgy mond nekik már esélyük sem volt. Nagyon pici múlott. Ha ők el tudnak jönni velük, akkor lehet, két perccel tudom megnyerni.